Jogsértő a líbiai akció az orosz kormány szerint

Vágólapra másolva!
A NATO túllépi a Biztonsági Tanácstól kapott felhatalmazását azzal, hogy el akarja mozdítani helyéről Moammer al-Kadhafi líbiai elnököt - jelentette ki az orosz külügyminiszter. A katonai szervezet veszélyes játékot űz szerinte, mert felbátorítja a térség stabilitását fenyegető lázadókat.
Vágólapra másolva!

A nyugati országok túlterjeszkednek a líbiai katonai akcióról az ENSZ Biztonsági Tanácsában elfogadott határozaton azzal, hogy megpróbálják megdönteni Moammer al-Kadhafi líbiai vezető hatalmát - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A politikus szerint a BT felhatalmazása csak arra terjed ki, hogy a nemzetközi koalíció a civilek megvédése érdekében vessen be katonai erőt Líbiában.

Az orosz külügyminiszter megjegyezte, a Líbiában alkalmazott logika alapján "a jemeni ellenzék is elutasítja a párbeszédet (az arab ország elnökével), és abban reménykedik, hogy olyan jellegű segítséget kap külföldről", mint a líbiai lázadók. "Ez egy nagyon veszélyes logika, láncreakciót idézhet elő" - fogalmazott Lavrov.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa március 18-án 10 igen és 5 tartózkodás mellett elfogadta a légtérzár kiépítésére és a civilek védelmére irányuló légi csapások jogosságát. A 15 tagú BT két állandó tagja, Oroszország és Kína, valamint India, Brazília és Németország tartózkodott a szavazástól. Az Egyesült Államok bejelentette, hogy jelentősen csökkenti szerepvállalását a lassan egy hónapja tartó líbiai katonai akcióban, és március 31-én átadta az irányítást a NATO-nak.