Egyiptomi forradalmár a világ legbefolyásosabb embere

Vágólapra másolva!
Wael Gonim, aki főszerepet játszott az egyiptomi forradalomban, lett a világ legbefolyásosabb embere a Time magazin szerint. Barack Obamánál jóval befolyásosabb a neje, Lady Gaga viszont nincs a top100-ban.
Vágólapra másolva!

Wael Gonim, a Google egyik igazgatója, az egyiptomi forradalom kulcsfigurája a világ legbefolyásosabb embere a Time magazin szerint.

Mint Mohamed el-Badarei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség egykori vezetője, egyiptomi politikus írja róla, Gonim testesíti meg az országa társadalmának többségét kitevő ifjúságot. Gonim gyorsan felismerte, hogy a közösségi média - különösképpen a Facebook - az eszmék, nézetek terjesztésének és fejlődésének legerősebb kommunikációs eszközévé vált. Megértve, hogy a hatalom akkor hallja meg az elégedetlenek hangját, ha azok a békés demonstrációhoz való jogukat gyakorolják, és polgári engedetlenséget tanúsítanak, Gonim segített útjára indítani a békés forradalmat, amely január 25-én pár ezer egyiptomi tüntetésével indult, majd hetekkel később Mubarak és kormányának távozásával ért véget, ezt 12 millió egyiptomi érte el - méltatja el-Baderei a világ legbefolyásosabb emberét.

Az amerikai elnöknél jóval befolyásosabb a neje

Gonim mögött az amerikai Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász, a Világbank egykori főközgazdásza, Bill Clinton amerikai elnök tanácsadója lett a második legbefolyásosabb személy, aki korábban hevesen bírálta a Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot, és a globalizáció számos veszélyére hívta fel a figyelmet. A harmadik helyen Reed Hastings, a Netflix online videokölcsönző cég amerikai vezérigazgatója lett. A Facebook-alapító amerikai Mark Zuckerberget az idén csak a 6. helyre rangsorolta a Time.

Meglepetésre az amerikai first lady, Michelle Obama (22.) jóval előrébb szerepel férjénél, Barack Obamánál (82.). Az is érdekes, hogy a tavaly még a lista elején szereplő Lady Gaga popsztár az idén be sem került az első százba.

A WikiLeaks-alapító Julian Assange (9.), Angela Merkel (8.) német kancellár és a 17 éves kanadai popsztár, Justin Bieber (39.) is szerepel a világ legbefolyásosabb embereinek listáján.

Vilmos herceg és Kate Middleton, Lionel Messi, Nicolas Sarkozy

A jövő héten összeházasodó Vilmos brit herceg és menyasszonya, Kate Middleton együtt is csak a lista negyvenedik helyére fértek fel. A listán szerepel még Joe Biden amerikai alelnök (14.), Dilma Roussef, akit első nőként választottak meg Brazília elnökének (27.), Rain, a koreai popbálvány (55.), Lionel Messi kétszeres aranylabdás argentin futballista (83.), Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke (38.) és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök (32.) is.

A teljes százas lista itt olvasható.

A Time saját híres listájáról azt írta, hogy azon olyan művészek és aktivisták, államfők és iparmágnások szerepelnek, akiknek gondolatait párbeszédek, viták, néha forradalmak kísérik. Az amerikai hetilap szerint összeállításuk nem a hatalom befolyásáról, hanem a befolyás hatalmáról szól.