Nem hívták meg Blairt és Brownt Vilmosék esküvőjére

Vágólapra másolva!
A brit Munkáspárt két volt miniszterelnökét, Tony Blairt és Gordon Brownt nem hívták meg Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjére. A királyi család ezt azzal indokolja, hogy egyikük sem tagja az uralkodóház legmagasabb rendjének. Mindezek ellenére ott lesz a menyasszony falujának hentese, postása és kocsmárosa is.
Vágólapra másolva!

Lezajlott a brit királyi esküvő első nagy protokollvitája, miután hivatalosan is megerősítették, hogy a két volt miniszterelnököt, Tony Blairt és Gordon Brownt nem hívják meg az április 29-ei ceremóniára - írja a Telegraph című brit napilap. A korábbi, munkáspárti kormányfők azért nem csatlakozhatnak a Westminster apátságban megrendezendő ünnepséghez, mert nem tagjai a brit uralkodóház legmagasabb rendjének, a térdszalagrendnek - közölte a St. James-palota szóvivője.

Velük ellentétben mindkét konzervatív párti elődjük, John Major és Margaret Thatcher is meghívást kapott, ugyanis ők mindketten kitüntetést kaptak a rendtől. A Telegraphnak egyébként sem Blair, sem Brown hivatala nem kommentálta az esetet. Bár a munkáspárti képviselők szerint meglepő és furcsa, hogy csak Blair és Brown esetében mellőzi a ceremóniát rendező II. Erzsébet királyné azt a tényt, hogy Vilmos és Kate esküvője egy széles körű, hatalmas brit esemény.

Az 1900 meghívott közül 1300 csak az apátságbeli ceremónián lesz jelen, hatszázat közülük meginvitáltak a Buckingham-palotában rendezendő délutáni fogadásra is, de az esti díszvacsorán már csak háromszázan ülnek majd az asztalok mellett.

A királyné több olyan vendéget is meghívott az esküvőre, akik szintén nem tagjai vagy kitüntetettjei a térdszalagrendnek, köztük Julia Gillard ausztrál miniszterelnököt, aki fodrászból lett ingatlanügynök barátjával érkezik. A St. James-palota szóvivője erre elmondta, hogy ez az esküvő privát része lesz, és az ifjú pár azt hív meg, akit csak szeretne. Vilmos herceg nem a walesi herceg, nem kapcsolódik ugyanazon a szinten a volt vagy jelenlegi miniszterelnökhöz, mint a királyné - tette hozzá. Emiatt nem lesz ott egyébként Barack Obama amerikai elnök sem.

A jövő pénteki esküvő meghívottjainak többsége Vilmos és Kate rokona és barátja, de részt vesz az eseményen a külföldi uralkodóházak negyven tagja, a brit kormány, törvényhozás és diplomáciai testület 200 képviselője, hatvan magas rangú külföldi vezető és a brit hadsereg 30 tagja, valamint olyan hírességek, mint Sir Elton John, valamint David és Victoria Beckham is. Meghívót kapott a Berkshire grófságbeli Bucklebury falucska hentesmestere, postása és kocsmárosa. A festői településen élnek a trónörökösi menyasszony szülei, és a helyi közösség e három központi jelentőségű tagját ők vetették fel a hivatalos vendéglistára.