Az eddig tartózkodó Olaszország is bombázókat küld Líbiába

2011.04.26. 0:00

A koalíciós párt és egy kormánytag ellenkezése közepette egyezett bele Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök abba, hogy az ország légiereje részt vegyen a NATO líbiai missziójában. Olaszország eddig csak korlátozott szerepet játszott a líbiai katonai akcióban, de hétfőn közzétették, hogy válogatott katonai célpontokat fognak bombázni az egykori olasz gyarmaton.

Olaszország kész arra, hogy engedélyt adjon a repülőinek célzott katonai akciók végrehajtására - áll a BBC szerint Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök közleményében. Berlusconi egy Barack Obama amerikai elnökkel folytatott telefonos beszélgetés után jelentette be az olasz légierő bevetését Líbiában annak ellenére, hogy az olasz védelmi miniszter tíz napja még arról beszélt, hogy nem fognak részt venni katonai műveletekben.

Olaszország korábban nem vett részt a NATO által irányított líbiai légicsapásokban, a BBC szerint azért, mert az észak-afrikai ország negyven éven keresztül olasz gyarmat volt. A Reuters szerint a döntés azonnal törést okozott Berlusconi kormányában, ugyanis azt a koalíciós Északi Liga pártjának egy minisztere erősen ellenezte. A hírügynökség szerint Olaszország Moammer Kadhafi líbiai vezető legjobb barátai közé tartozott Európában egészen a líbiai tüntetések erőszakos leveréséig, amelynek következtében az ENSZ elrendelte a líbiai légtérzárat. Róma egészen mostanáig csupán a reptereit ajánlotta fel a NATO-erőknek, illetve pár géppel felderítő repüléseket végezett Líbiában. A katonai célpontokat eddig főleg francia, brit és amerikai gépek támadták.

"Mi már eleget tettünk azzal, hogy felajánlottuk a bázisokat, a logisztikai támogatást és a radarzavarást" - mondta Roberto Calderoli, Berlusconi egyik minisztere. A Reuters szerint azt is hozzátette, hogy ha a szövetségesek azt akarják, hogy Olaszország segítsen, akkor nekik is több segítséget kéne nyújtaniuk az Olaszországba érkező észak-afrikai menekültek visszafordításához.

Forrás: AFP

KAPCSOLÓDÓ CIKK