Kis üvegcsében állítják ki II. János Pál vérét a boldoggá avatási ceremónián

Vágólapra másolva!
Hat éven át őrizték speciális körülmények között a vatikáni kórházban II. János Pál pápa vérét az apácák. A vért a vasárnapi boldoggá avatási ceremónián értékes ereklyetartókban állítják majd ki a római Szent Péter téren.
Vágólapra másolva!

A Vatikán közleményt adott ki arról, hogy kiállítják II. János Pál pápa vérét egy kis üvegben a vasárnapi boldoggá avatási ceremónián Rómában - írja a BBC brit közszolgálati médium. A vért még a vatikáni kórházában, a Gemelli Klinikán vették le a pápától orvosai a rajta végzett műtét során, közvetlenül a halála előtt.

János Pál halála után a véréből két ampullányit volt személyi titkárának, a jelenlegi krakkói érseknek, Stanislaw Dziwisz bíborosnak adtak. A másik két adag vért - amelyet lezárt üvegcsében fognak kiállítani a vasárnapi ceremónián - a vatikáni kórházban apácák őrizték mostanáig. Korábban olyan, úgynevezett antikoaguláns folyadékkal keverték össze, amely elősegítette, hogy folyékony maradjon. A Vatikán közleménye szerint az üvegcsét kifejezetten az alkalomra készített, értékes ereklyetartóba helyezi a Liturgikus Ünnepségek Pápai Hivatala.

Korábban nagy botrányt kavart Lengyelországban, hogy Stanislaw Dziwisz egy kristályampullába építené be egy lengyel templom oltárába II. János Pál vérét. (Erről itt olvashat bővebben.)

A lengyel származású II. János Pál pápa 2005. április 2-án halt meg, miután sokáig küzdött a Parkinson-kórral. Boldoggá avatási szertartására - amelyet a jelenlegi pápa, XVI. Benedek celebrál - több mint ötven állami vezetőt, és több százezer hívőt várnak a Szent Péter térre.