Drogtengeralattjárókkal cselezi ki a kolumbiai maffia az amerikai ügynököket

Ecuadori katonák által lefoglalt drogcsempész tengeralattjáró
Vágólapra másolva!
A kolumbiai drogkereskedők az elmúlt évtizedekben a dzsungelben tákolt, korszerűtlen, bűzös, lassú, de akár tíz tonna kokain szállítására alkalmas féltengeralattjárókkal csempészték a drogot az Egyesült Államokba és Mexikóba. Úgy tűnik, ez a korszak leáldozóban van: a tengerekről eltűntek ezek a hajók, és a héten elfogták a víz alatti kokaincsempészet feltételezett szellemi atyját is. A közelmúltban azonban két igazi csempész-tengeralattjárót is találtak, a drogellenes ügynököket pedig az aggasztja, hogy lemaradtak valamiről.
Vágólapra másolva!

Drogcsempészés miatt tartóztattak le Argentínában egy visszahúzódó üzletembernek tűnő férfit, aki épp Tahitiről tért volna vissza Buenos Aires egyik felkapott negyedében, Puerto Maderóban álló otthonába. Ignacio Alvarez Meyendorffot még múlt vasárnap fogták el, de letartóztatásának hírét csak szerdán hozták nyilvánosságra - jelentette a BBC. A 2005 óta Argentínában élő férfi ellen egy New York-i bíróság adott ki elfogatási parancsot drogcsempészés miatt.

Meyendorff a feltételezések szerint korábban a kolumbiai Norte del Valle drogkartell tagja volt, jelenleg pedig több társával együtt az El Dorado Cartelt irányítja. Azt feltételezik róla a hatóságok, hogy korábban elfogott társaival együtt személyes kapcsolatban állnak a mexikói Sinaloa kartellel, illetve a kolumbiai FARC gerillaszervezettel, milliárd dolláros nagyságrendben mosták tisztára a drogüzletből származó pénzt kolumbiai futballklubokon keresztül, és havi nyolc tonna kokaint csempésznek az USA-ba és Európába. Ezen kívül Meyendorff a szellemi atyja a tengeralattjárók alkalmazásának a drogcsempészetben.

A kolumbiai drogkereskedők csempészmódszerei szembetűnő fejlődésen mentek keresztül az elmúlt évtizedekben. A hírhedt Pablo Escobar rejtett reptereken landoló, a kétfenekű bőröndöket felváltó kisrepülőgépeit egy idő után könnyedén lefülelték, ezért áttértek arra, hogy a csomagokat ledobták a dzsungelbe, de ez a módszer is egyre komplikáltabbá vált a gyakori balesetek miatt.

Hajózni muszáj

Ekkor fordultak a csempészek a tengeri útvonalak felé: gyorsjáratú motorcsónakokon igyekeztek eljuttatni a kábítószert a célállomásra, általában az USA-ba vagy Mexikóba. A nagy sebességű hajókra azonban ráálltak az érintett országok parti őrségei: az 1990-es években és a 2000-es évek elején nagy teljesítményű radarokkal és helikopterekkel vadásztak rájuk. A csempészek ezért új lehetőségek felé néztek: a gyorscsónakokat teljesen beburkolták, és lesüllyesztették a víz színe alá amennyire csak tudták: eljött a féltengeralattjárók korszaka. Ezeknek a szellemi atyját fogták el a híradások szerint.

A Vbs.tv 2009-es dokumentumfilmje szerint ilyen csempészhajókat elsősorban a Kolumbia csendes-óceáni partszakaszán fekvő Buenaventura térségében lévő nehezen megközelíthető őserdők félreeső folyóágaiban készítettek hevenyészett műhelyekben. A 30-35 napig épülő favázas, üvegszállal erősített műgyantából készülő járművek nagy trükkje volt, hogy éppen csak kiemelkedtek a vízből, mivel csak kémlelőtornyuk, légbeömlő- és kipufogócsöveik vannak a felszín felett, és alig keltenek hullámot. A vízfelszínről szinte észrevehetetlenek, de lassúak.

Pokoli út

Az alkalmanként 8-12 tonnás kokainszállítmánnyal kerülő úton, a Galápagos-szigeteket megkerülve közelítik meg a mexikói vagy amerikai partokat - de nem kéjutazásra kell gondolni. A BBC által a héten megszólaltatott egyik kolumbiai halászhajó-kapitány állítása szerint három alkalommal is vezetett ilyen hajót Mexikóba. Azt mondta, pokoliak a körülmények: nincs vécé, a hajótestben a fekália, a kokain és a dízelolaj szaga keveredik, a bűztől alig lehet aludni, enni, levegőt venni.

Az út gyakran két hétig is eltart. Megállni nem szabad, mert akkor könnyen felfedezhetik a hajót. Ha mégis felfedezik, akkor viszont egy dolguk van: elsüllyeszteni a járművet. Ehhez lékszelepet is beépítenek, ha baj van, kinyitját a vaskos golyóscsapot, majd a karját le is törik, hogy ne lehessen megakadályozni a hajó elárasztását, és felhasználni ellenük bizonyítékként - mesélte a VBS dokumentumfilmeseinek Miguel Angel Montoya egykori mexikói drogkereskedő.

Forrás: AFP/Guatemalan Defence Ministry
Egy guatemalati katonák által lefülelt féltengeralattjáró

Nem csoda, hogy az általában négyfős személyzetet - kapitány, navigátor, gépész és a szállítmányra ügyelő felelős - szinte kamikáze-rituáléval, bőséges étellel, imádságokkal búcsúztatják az indulás előtt Montoya szerint. A fizetség az elérhető hatalmas profithoz képest elenyésző, az egykori kereskedő szerint a 2000-es évek első felében egy kapitány 20-25 ezer dollárt kapott egy ilyen útért.

Busás haszon

A BBC által megszólaltatott halászkapitány azt mondta, ő 300 ezer dollárt kapott korábbi útjaiért egyenként, és félmilliót ajánlottak neki egy újabbért, de azt már nem vállalta el. Egy gramm kokain átlagos piaci ára az USA-ban az ENSZ 2010-es drogjelentése szerint 2009-ben 174 dollár volt. Egy 8 tonna teherbírású hajón így számolva 1,4 milliárd dollár értékű kokain utazik. Nem csoda, hogy az egyenként körülbelül egymillió dollárért megépített hajókat nem sajnálják kirakodás után elsüllyeszteni, mert ez még kevésbé kockázatos, mint ha visszahajóznának velük.

A féltengeralattjáróknak fő hátránya, hogy lassúak és a levegőből viszonylag könnyen felfedezhetők. Montoya szerint ezért annak idején kifejlesztettek egy kábellel vontatott csempésztorpedót is, amelyet halászhajó vontat a víz alatt, és ellenőrzés esetén egyszerűen lekapcsolja magáról, majd később egy másik hajó a rajta elhelyezett rádiós helyzetjelző segítségével megtalálhatja. Ennek prototípusa azonban már évek óta a kolumbiai parti őrség bázisán található a lefoglalt eszközök között. A volt drogcsempész 2009-ben azt állította, hogy fejlesztések iránya a személyzet nélküli, műholdas távirányítással ellátott, legalább részben víz alatt közeledő járművek felé mutat. Van azonban valami, ami másra utal.

Forrás: AFP/Luis Robayo
A Caucában felfedezett tengeralattjáró

Új generáció

Idén februárban a kolumbiai haditengerészet egy félkész tengeralattjárót fedezett fel a déli Cauca tartományban lévő dzsungel egyik folyóján. A fejlett navigációs eszközökkel, légkondicionáló berendezéssel, emeletes ágyakkal felszerelt, 8 tonna rakomány szállítására alkalmas, 31 méter hosszúságú eszköz kilenc méter mélységbe képes lemerülni és haladni a víz alatt. Ez már a második tengeralattjáró volt, amelyet felfedeztek. tavaly júliusban Ecuadorban, a kolumbiai határhoz közel találták meg az elsőt, amely 10 tonnányi rakománnyal 20 méter mélyre volt képes lesüllyedni.

Jay Bergman, az USA drogellenes hivatalának (DEA) az Andok térségét figyelő vezetője szerint aggasztóak ezek a fejlemények. Miközben eddig még egy alkalommal sem fogtak el kokainnal megrakott valódi tengeralattjárót a nyílt vízen, a lefülelt féltengeralattjárók száma drámaian lecsökkent. "A felmerülő lehetőségek elemzése során, ha összevetjük a lefoglalt féltengeralattjárók számának meredek esését, és ennek a két valódi tengeralattjárónak az előkerülését, felmerül egy probléma. Vajon, miről maradtunk le?" - idézte a BBC.