Benyújtották az Erdélyi Magyar Néppártot támogató aláírásokat

Vágólapra másolva!
Összegyűlt az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzéséhez szükséges 25 ezer támogató aláírás, amelyet a párt be is nyújtott csütörtökön a bukaresti törvényszéken.
Vágólapra másolva!

Az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásának kezdeményezői csütörtökön benyújtották a bukaresti törvényszéken a párt jogi bejegyzéséhez szükséges támogató aláírásokat. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke a hivatalos aktus előtt tartott sajtóértekezleten elmondta, hogy az EMNT országos küldöttgyűlése tavaly december 4-én döntött arról, hogy szükség van egy modern európai néppártra, amely az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit a pártpolitika szintjén is megjeleníti.

Toró emlékeztetett arra, hogy a román párttörvény szerint egy párt bejegyzéséhez összesen legalább 25 ezer támogató aláírást kell begyűjteni az ország legalább 18 megyéjéből és Bukarestből. Az aláírási folyamat februárban kezdődött, és április végéig tartott - mondta Toró, közölve, hogy 19 megyéből és a fővárosból 29 268 támogató kézjegye gyűlt össze.

Az erdélyi magyar politikában jelen lévő másik két pártra, vagyis a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre és a Magyar Polgári Pártra sem tekintenek úgy, mint ellenségre - mondta Toró, hozzátéve: a két politikai alakulaton múlik majd, hogy ellenfél vagy szövetséges lesz-e. Az Erdélyi Magyar Néppárt mindenesetre mindent meg fog tenni azért, hogy együttműködjék a többi politikai erővel, megegyezésre törekszik az erdélyi magyarságot érintő legfontosabban kérdésekben - tette hozzá.