Boszorkánysággal vádolják az iráni elnök szövetségeseit

Vágólapra másolva!
Mágiát és természetfeletti módszereket is alkalmaztak a gyanú szerint az iráni elnökhöz közel álló emberek, a Mahmúd Ahmedinezsád és az iráni ajatollah közötti hatalmi harcban.
Vágólapra másolva!

Nem megfelelő módon befolyásolta hozzá közel álló szövetségeseit Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök. A vezetőhöz közel álló emberek a gyanú szerint természetfeletti erők segítségével irányították az elnök és a legfőbb vezető, Khomeini ajtollah közötti hatalmi harcokat. Az elnök és a vezérkari főnök több emberét a napokban tartóztatták le, a gyanú szerint mágiával és természetfeletti dolgokkal operáltak - írja a brit Guardian online kiadása.

Az egyik iráni online újság a letartóztatottak egyikét úgy írja le, mint olyan embert, aki "különleges képességekkel rendelkezik a metafizikában, és ismeretlen világokkal áll kapcsolatban". A letartóztatások akkor történtek, amikor egyre nő a hatalmi harc az ajtollah és az iráni elnök között, előbbi a parlament több tagját is felszólította, hogy indítványozzák az elnök vád alá helyezését. Ahmedinezsád a héten tért vissza hivatalába, miután tizenegy napig nem dolgozott, így tüntetve az ellen, hogy Khomeini visszahelyezte posztjára az ország hírszerzési miniszterét, akit korábban az elnök szólított fel lemondásra.