A NATO-főtitkár szerint Kadhafi ideje lejárt

Vágólapra másolva!
De nem katonai, hanem politikai jellegű a megoldás Rasmussen szerint.
Vágólapra másolva!

Moammer Kadhafi líbiai vezető ideje lejárt - jelentette ki a CNN-nek Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára, aki egyhetes látogatáson az Egyesült Államokban tartózkodik.

"Megállítottuk Kadhafit az általa követett csapásirányon. Az ideje lejár. Egyre inkább elszigetelődik" - mondta Rasmussen az amerikai hírtelevízióban. Az észak-atlanti szövetség főtitkára kifejtette, hogy az észak-afrikai és a közel keleti demokratikus változások hatására, valamint Oszama bin Laden halálának következtében és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatra Afganisztánban gyakorolt katonai nyomásnak köszönhetően "nagyon optimista" Kadhafit illetően is.

A Kadhafihoz hű erők és a felkelők között - a NATO által létrehozott légtérzár ellenére is - kialakult patthelyzettel kapcsolatban kijelentette: "Először is fel kell ismernünk, hogy nincs katonai megoldás. Politikai megoldásra van szükség." Rasmussen kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a civil lakosság elleni támadások véget érhetnek, amíg Kadhafi hatalmon marad.