Newt Gingrich amerikai elnök akar lenni

Vágólapra másolva!
Közösségi oldalakon vág bele karrierje utolsó nagy kísérletébe a republikánus nagyágyú.
Vágólapra másolva!

Newt Gingrich szerdán jelenti be, hogy harcba indul az amerikai republikánus elnökjelöltségért a 2012-es választáson. A Washington Post megjegyzi, hogy a lépés a legkevésbé sem mondható meglepőnek, a volt házelnök hónapok óta lebegteti szándékát. Egyik munkatársa márciusban már be is jelentette ezt, de akkor visszakoztak.

Gingrich politikai pályafutásának eddigi legjobb időszaka az volt, amikor a republikánusok az ő irányításával 1994-ben, Bill Clinton elnöksége idején megszerezték a többséget a képviselőházban. Olyasmit értek akkor el, ami előzőleg 40 évig nem sikerült. Elnökjelöltsége már akkor is felvetődött, ám végül nem lett belőle semmi.

Az elmúlt években - írja a lap - kisebb, csoportok "birodalmát" építette ki az Amerikai Megoldások ernyőszervezet égisze alatt. Ezek feladata az ő politikai nézeteinek népszerűsítése volt, valamint a pénzgyűjtés. Gingrich szerdán a Facebookon és a Twitteren jelenti be indulását, ezzel is hangsúlyozni próbálva a közösségi oldalak jelentőségét.