Fia halála óta először jelent meg nyilvánosan Moammer Kadhafi

Vágólapra másolva!
Az április 30-ai, a fia és három unokája életét követelő légi csapás óta először jelent meg nyilvánosan Moammer Kadhafi szerdán. A líbiai vezető az állami televízióban beszélt röviden, ahol bemutatta a líbiai törzsek képviselőit. Csütörtök hajnalban rakéták csapódtak be Kadhafi tripoli főhadiszállása mellett, legalább négyen meghaltak.
Vágólapra másolva!

Közel két héttel legkisebb fia halála után megjelent a líbiai állami televízióban Moammer Kadhafi - írja a Guardian. A líbiai vezető a fia és három unokája halálát okozó, április 30-ai légi csapás óta nem mutatkozott nyilvánosan, ezért több pletyka is terjedt az esetleges haláláról.

Kadhafi szerdai televíziós műsorában a szinte már védjegyének számító barna ruhában, napszemüvegben és fekete sapkában jelent meg. A líbiai vezető a mellette ülő emberekre mutatott, és közölte, hogy ők a líbiai törzsek képviselői, néhányat meg is nevezett közülük. A műsorban egy idős férfi Kadhafira mutatott, és azt mondta: "győzni fogsz" utalva a három hónapja tartó katonai összecsapásokra. Egy Kadhafi mögött lévő tévéképernyőn egy arab televízió chat show-ja ment, amelyen látható volt a szerdai dátum.

A műsort egy tripoli hotelből sugározták, ahol a Reuters-újságírót is elszállásolták. Az újságírók nem vettek észre semmit Kadhafi megérkezéséből, csak annyit tudtak, hogy néhány szobát lefoglaltak a hotelben egy rendezvény miatt. A lap kiemelte Kadhafi visszafogottságát, a Líbiát 41 éve vezető Kadhafi korábban sokat adott a külsőségekre, látványos belépőit mindig szárnysegédei és testőrei gyűrűjében tette meg.

A Reuters tudósítói szerint csütörtök hajnalban két robbanás rázta meg a hotel környékét, néhány ablak be is tört. A CNN információi szerint csütörtök hajnalban rakéták csapódtak be Kadhafi tripoli főhadiszállása mellett is, ahol legalább négyen meghaltak.