Gordon Brown lehet Strauss-Kahn utódja

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának vasárnapi őrizetbe vétele és megvádolása szexuális bűncselekményekkel felveti a szervezet utódlásának kérdését. Brit sajtóértesülések szerint a poszt egyik legfőbb esélyese Gordon Brown volt brit miniszterelnök lehet. 
Vágólapra másolva!

Az egykori munkáspárti brit kormányfő esetleges IMF-vezérigazgatói jövőjével kapcsolatos brit sajtótalálgatások már jóval a vasárnapi incidens előtt felmerültek, bár a jelenlegi konzervatív-liberális brit kormány már értésre adta, hogy nem támogatná Brown jelölését a posztra.

Dominique Strauss-Kahn megbízatása 2012 júniusáig szólna, de az IMF vezetőjét - legalábbis eddig - Nicolas Sarkozy államfő egyik lehetséges baloldali kihívójának tekintették a következő franciaországi elnökválasztáson, és a brit sajtó korábbi helyzetértékelései szerint ha Strauss-Kahn valóban versenybe szállna a francia elnökségért, ennél korábban távoznia kellene tisztségéből.

A vasárnapi fejlemények - ha a Strauss-Kahn ellen felhozott vádak bebizonyosodnak - azonban felvetik a még hamarabbi kényszerű távozás lehetőségét, és ezzel az utódlás kérdését is.

A Daily Mail meg nem nevezett forrásai néhány hete azt mondták a konzervatív brit napilapnak, hogy Gordon Brown "a nyilvánvaló jelölt" az IMF élére. A Mail április végi beszámolója szerint Brown támogatásra lelhet más európai országok részéről, és "vannak szövetségesei" az amerikai Demokrata Párt vezető tisztviselőinek körében is.

David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök azonban nem sokkal később, egy BBC-interjúban egyenes utalást tett arra, hogy a jelenlegi brit kormány nem támogatná Brown jelölését. Cameron indoklása szerint "olyasvalaki, aki úgy gondolta, hogy Nagy-Britanniának nincsenek adósságproblémái, amikor pedig magától értetődően voltak, talán nem a legmegfelelőbb személy adósságproblémákkal küszködő más országok gondjainak megoldására".

A brit miniszterelnök kitért az egyértelmű válasz elől, amikor a BBC-interjúban arról kérdezték, hogy a konzervatív-liberális brit kormány megvétózná-e a munkáspárti politikus kinevezését az IMF élére. Cameron ugyanakkor hangot adott annak a véleményének, hogy ezúttal esetleg nem nyugati vezetőt kellene választani a valutaalap vezérigazgatói posztjára, tekintetbe véve a felzárkózó térség -főként India és Kína - egyre nagyobb világgazdasági súlyát.

Gordon Brown a Munkáspárt 1997-ben aratott földcsuszamlásszerű választási győzelme után tíz évig volt Nagy-Britannia pénzügyminisztere, majd Tony Blair távozása után, 2007 nyarától a Labour tavaly májusi választási vereségéig a kormány élén állt.

Nagy-Britanniában sokan Brownt tartják felelősnek a békeidőben példátlan brit államháztartási hiányért, amely a munkáspárti kormány utolsó évében megközelítette a hazai össztermék (GDP) 11 százalékát.

A nemzetközi pénzügyi közösség megítélése szerint azonban a brit politikus komoly szerepet játszott a globális pénzügyi rendszer stabilizálásában - és főleg az IMF finanszírozási kapacitásának óriási mértékű bővítésében - a hitelválság elharapózása után.