Huszonkilenc embert mészároltak le Guatemalában

Vágólapra másolva!
Megkötözték, megkínozták és lefejezték azt a huszonkilenc embert, akit egy guatemalai farmon mészároltak le vasárnap. Az elkövetőket és a gyilkosság indítékait is nagy erőkkel kutatják. A mészárlásnak egyetlen túlélője van, egyelőre azonban nem tudni, mit mondott a rendőrségnek a történtekről.
Vágólapra másolva!

Legalább 29 embert, köztük két gyereket és két nőt öltek meg egyelőre ismeretlen támadók egy észak-guatemalai farmon: az áldozatok többségét lefejezték. A mészárlás vasárnap kora délután, Caserio La Bomba városban történt, közel a mexikói határhoz - mondta a rendőrség szóvívője, Donald Gonzalez. A 36 évig tartó guatemalai polgárháború 1996-os befejezése óta nem volt ilyen véres mészárlás az országban - írja a Washington Post online kiadása. A szóvivő azt mondta, vizsgálják, hogy vajon a mészárlás összefüggésben van-e azzal, hogy szombaton végeztek Haroldo Leonnal, a 2008-ban megölt guatemalai drogvezér, Juan Jose "Juancho" Leon testvérével.

A mészárlás áldozatait - akik a farm munkásai voltak - összekötözve találták meg, testükön látszik, hogy megkínozták őket. A rendőrség egy vérrel írt üzenetet is talált a helyszínen. Ezen az állt: "Salguero, eljövünk érted". Azt azonban nem tudni, ki az a Salguero. A hatóságok átkutatták a környéket az egyelőre ismeretlen elkövetők után, de valójában még az indíték sem ismert. Megtalálták azonban a mészárlás egyik túlélőjét, aki halottnak tettette magát. A hatóságok egyelőre nem közöltek semmit abból, amit a túlélő mondott nekik.

"Ez egy szörnyű esemény, a következményekre tekintet nélkül kell tisztáznunk és kinyomoznunk, hogy mi történt, bárki legyen is a gyilkosság értelmi szerzője" - mondta a guatemalai ügyész. Guatemala egy amerikai jelentés szerint a kábítószer-kereskedelem egyik fő útvonalán van, az országban gyenge a bűnüldözés, burjánzik a korrupció, Mexikó közelsége miatt pedig igen akítvak az ottani bandák is.