Kiengedték a börtönből Dominique Strauss-Kahnt

Vágólapra másolva!
Letették az egymillió dolláros óvadékot és az ötmillió dolláros biztosítékot a szexuális zaklatással vádolt Dominique Strauss-Kahn ügyvédei a New York-i bíróságon. Strauss-Kahnt házi őrizete alatt huszonnégy órában kamera fogja figyelni, viselnie kell egy nyomkövető karperecet, és még saját zsebből fizetett fegyveres őrök is vigyáznak majd rá.
Vágólapra másolva!

Dominique Strauss-Kahn ügyvédei pénteken átadták a bíróságnak az egymillió dolláros óvadékot és egy ötmillió dolláros biztosítékról szóló igazolást, a Valutaalap volt vezérigazgatója azonban nem hagyhatta el azonnal a börtönt. A bíró érvényesnek fogadta el a letétet, de hosszasan tisztázta az ügyvédekkel, hogy milyen feltételek mellett helyezhetik házi őrizetbe a közgazdászt. A volt IMF-vezér ezután elhagyta a börtönt.

A szigorított házi őrizethez huszonnégy órás megfigyelés tartozik elektronikus karperec és videokamera használatával, és ezt még saját zsebből megfizetett fegyveres őrökkel is meg kell erősíteni. Strauss-Kahn feleségének ráadásul állítólag gondjai vannak a lakásbérléssel, mert az először kiszemelt helyen - egy elegáns környéken, a 65. utcában - elutasították, amikor megtudták, hogy ki költözne oda - írja internetes oldalán a BBC brit közszolgálati médium.

A volt IMF-vezér - korábbi francia pénzügyminiszter - négy éjszakát töltött az északkelet-manhattani Rikers-szigeti börtönben, miután szombaton őrizetbe vették a New York-i repülőtéren azzal a gyanúval, hogy a manhattani Sofitel szállóban erőszakoskodott az egyik szobalánnyal.

Csütörtökön vádat emeltek ellene többek között nemi erőszak kísérlete és személyi szabadság megsértése miatt. Legközelebb június 6-án kell megjelennie a bíróság előtt, hogy nyilatkozzon arról, bűnösnek vallja-e magát az ellene felhozott hét vádpontban.