Vágólapra másolva!
Egyre jobban támogatják az azonos neműek házasságát az amerikaiak. A Gallup felmérése szerint leginkább a fiatal nők támogatják a melegek házasságát, és a demokrata párti szavazók is egyre inkább amellett voksolnak, hogy a melegpárok kaphassanak ugyanolyan jogokat, mint a hagyományos házaspárok.
Vágólapra másolva!

A Gallup amerikai közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint a megkérdezettek 53 százaléka úgy gondolja, hogy legalizálni kellene az azonos neműek házasságát, és ugyanolyan jogokkal kellene felruházni ezeket a párokat, mint a hagyományos házasokat - írja az Atlanticwire.com. A Gallup felméréseinek történetében ez az első alkalom, hogy a megkérdezettek több mint ötven százaléka támogatja a melegpárok házasságát.

Az elmúlt hónapokban több intézet is hasonló adatokat mért: áprilisban a CNN közölt egy kutatást, amely 51 százalékos arányt, márciusban pedig a Washington Post és az ABC hírtelevízió közös felmérése mutatott 53 százalékos arányt a melegházasságok javára. Kétségtelen, hogy a Gallup mostani felmérése is azt jelzi, hogy határozottan emelkedik a melegházasságok támogatottsága.

Tavaly a megkérdezettek 44 százaléka támogatta az azonos neműek házasságát, azaz egy év alatt kilenc százalékkal nőtt a támogatók aránya. A Gallup felméréséből kiderült, hogy az elmúlt egy évben tizenhárom százalékkal több demokrata párti szavazó támogatja a melegek házasságát. A felmérés szerint a republikánusok véleménye azonban nem változott, még mindig elutasítják a melegházasságot, ahogyan az elmúlt években is.

A Gallup szerint a 18-34 éves korosztály 70 százaléka támogatja az azonos neműek házasságát, az 55 év felettieknek azonban csak a 39 százaléka. A kutatás szerint leginkább a fiatal nők támogatják a melegek házasodását, az idősebb férfiak pedig a legkevésbé.