Illegálisan nyomoztak amerikai ügynökök Svédországban

Vágólapra másolva!
A svéd hatóságok engedélye nélkül feltételezett terroristák után kémkedtek amerikai titkosügynökök a skandináv országban - közölte a Svenska Dagbladet internetes kiadása. A lap párhuzamot von az amerikai hírszerzők svédországi tevékenysége és Oszama bin Laden pakisztáni likvidálása között, arra utalva, hogy az akciót mindkét esetben a helyi hatóságok tudta nélkül hajtották végre.
Vágólapra másolva!

Engedély nélkül folytatott hírszerző tevékenységet Svédországban az a két amerikai ügynök, aki 2009-ben került a svéd elhárítás (Saepo) látókörébe - írja a Svenska Dagbladet internetes kiadása. A svéd hatóságoknak az ügynökök viselkedése lett gyanús, elkezdték figyelni, majd leleplezték őket.

A Svenska Dagbladet internetes kiadása úgy vélte, az amerikai ügynökök svédországi tevékenysége ahhoz hasonlítható, amit Pakisztánban végeztek, ahol szintén a helyi hatóságok beavatása nélkül hajtottak végre kommandós akciót Oszama bin Laden al-Kaida-vezető likvidálásásra. A hírekre reagálva Christopher Dunnett, a stockholmi amerikai nagykövetség szóvivője közölte: a két ország között kitűnő az együttműködés a terrorellenes harcban. Ennél tovább azonban nem ment, az ügyről részleteket nem árult el. Svéd részről sem Beatrice Ask igazságügyi miniszter, sem Carl Bildt külügyminiszter nem kívánta kommentálni az amerikai hírszerzők svédországi tevékenységével kapcsolatos híreket.

Wilhelm Agrell svéd hírszerzési szakértő szerint a nemzetközi jog megsértése lenne, ha az amerikaiak valóban illegális hírszerző tevékenységet folytattak volna Svédországban. Szerinte az ilyen akciókat a "kevésbé baráti országokban" szokta elrendelni az Egyesült Államok - írja a The Local svéd hírportál.