A japán, a kazah és a román diákok viselkednek a legjobban a világon

Vágólapra másolva!
A japán tinik viselkednek a legjobban az iskolákban, de egy nemzetközi felmérés azt mutatja, hogy a román és a kazah diákok is elég fegyelmezettek. A diákok viselkedési szokásairól szóló kutatás egyébként azt is megállapítja, hogy a mai tinédzserek a közvélekedéssel ellentétben nem rosszabbak, hanem fegyelmezettebbek, mint elődeik.
Vágólapra másolva!

Egyre jobban viselkednek a tinik az iskolai tantermekben egy globális felmérés szerint, amelynek élén Japán áll. Nemzetközi összehasonlításban pedig a brit iskolások viselkednek a legjobban. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egyik gazdasági fórumának jelentése szerint kevesebb volt az iskolai zavargás 2009-ben, mint 2000-ben - írja internetes oldalán a BBC brit közszolgálati médium.

Az OECD egyik nemzetközi tanulmánya keretében készített elemzést a viselkedési szokásokról, az oktatási rendszerek összehasonlításában. Vizsgálták azt is, hogy a tanároknak mennyit kellett várniuk arra, hogy a 15 éves tinik elcsendesedjenek a teremben a tanítás előtt. A tanulmány rávilágított, hogy a rossz viselkedésről terjedő vélekedések ellenére a tinédzserek kevésbé voltak hangosak és züllöttek, mint egy 2000-ben készült hasonló felmérés diákjai.

"Az általános vélekedés szerint a mai diákok sokkal fegyelmezetlenebbek, mint a korábbi generációk, és a tanárok elveszítik felettük az irányítást. De az általános vélekedés rossz" - állapítja meg az OECD-jelentés.

A top 10-es lista első hét helyén ázsiai országok állnak, a maradék három ország pedig kelet-európai. A lista második helyén, Japán mögött Kazahsztán, ötödik helyén pedig Románia áll. Az, hogy Sanghaj és Hongkong oktatási rendszere az első négyben van, azt mutatja a felmérés szerint, hogy Kína egyre növekvő oktatási szuperhatalom.

A brit tinik átlag feletti pontszámával Nagy-Britannia a 28. helyen áll a viselkedési tanulmányban, az Egyesült Államok és Németország után, de olyan országokat előz meg, mint Franciaország és Olaszország. A nemzetközi oktatási lista szokatlan módon az alsó kategóriába helyezte a skandináv országokat. Finnország például, amely általában az oktatási listák élén szokott állni, a mostani lista alján szerepel.