Újabb maffiavezért fogott el az olasz rendőrség

2011.05.25. 11:14

Befolyásos maffiafőnököt vettek őrizetbe Nápoly közelében. Giuseppe Dell'Aquilát kilenc éve körözték az olasz hatóságok.

Zsarolás, rablás és pénzmosás miatt kilenc éve keresett maffiafőnököt vettek őrizetbe Nápoly közelében. Giuseppe Dell'Aquilát ugyanakkor a bűnszervezet egyik volt tagja kegyetlen hóhérnak nevezte, mert szerinte legalább száz gyilkosságért is felelős. Letartóztatása általában is komoly csapás lehet a maffiára, Dell'Aquila ugyanis fontos szerepet játszott a rivális klánok közötti szövetség létrehozásában is.

Ez már a harmadik nagy fogása volt az olasz rendőrségnek egy hónapon belül. Május elején vették őrizetbe Mario Caterinót, a camora egyik legveszélyesebb emberét, néhány nappal később pedig letartóztatták Feliciano Mallardó maffiavezért is, aki kávéházak üzemeltetőit kényszerítette arra, hogy csak egy bizonyos márkájú kávét forgalmazzanak. Az utóbbi hetek razziáiban a rendőrök a maffiához köthető földterületeket, ingatlanokat, autókat és hajókat is lefoglaltak. A műveletben 39 személyt állítottak elő, akik mind a Nápoly közelében működő Polverino klán szolgálatában álltak. Az őrizetbe vettek között volt Silvio Berlusconi miniszterelnök pártjának két tagja is, akik képviselőnek jelöltették magukat a májusi önkormányzati választásokon.

A nápolyi hatóságok munkáját a spanyol csendőrség is segítette. A Polverino klán ugyanis leginkább Spanyolországból becsempészett kábítószerrel üzletelt Olaszországban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK