Sztriptíztáncos miatt zárhattak be egy kolostort Olaszországban

Vágólapra másolva!
Egy szentélyben tett látogatása után hagyott fel korábbi életmódjával és állt apácának az a sztriptíztáncos, aki a kolostorban is táncot lejtett egy érsek előtt. XVI. Benedek pápa - pénzügyi és viselkedési normák megszegésére hivatkozva - becsukatta a zárdát.
Vágólapra másolva!

XVI. Benedek pápa bezáratott egy híres kolostort Rómában. Olasz sajtóhírek szerint ezt azért tette, mert egy korábbi sztriptíztáncos apácaként táncolt egy magas rangú egyházi személy előtt. "Pénzügyi és liturgikus szabálytalanságok miatt" zárták be a kolostort a Vatikán szóvivője szerint - írja a BBC brit csatorna online oldala.

A cisztercita rendhez tartozó apácákat az ország különböző pontjain fekvő templomokba költöztetik át - írja az olasz sajtó. "A vizsgálat bizonyítékokat talált arra, hogy liturgikus és pénzügyi szabálytalanságok történtek, és a tagok életmódja is hagyott kívánnivalót maga után" - mondta Ciro Benedettini vatikáni szóvivő. A bezárásról szóló tilalmat még márciusban fogadták el, mostanáig azonban nem hozták nyilvánosságra.

A vita középpontjában állítólag Anna Nobili nővér áll, aki apácává válása előtt évekig olasz éjszakai klubokban táncolt. Ráadásul a rend tagjaként is előadta az általa Szent Táncnak nevezett műsort a kolostorban, mégpedig bizonyos Gianfranco Ravasi érsek szeme láttára. Az apáca néhány évvel ezelőtt változtatott ilyen radikálisan az életvitelén, mert nagy hatást tett rá az Assisi Szent Ferenc szentélyében tett látogatás.