Szlovákia elutasítja a magyar alkotmány "határon túli" elemeit

Vágólapra másolva!
Nem ismeri el a szlovák parlament az új magyar alkotmány államhatárokon átnyúló rendelkezéseit - áll abban a nyilatkozatban, amelyet pénteken fogadott el a pozsonyi Nemzeti Tanács.
Vágólapra másolva!

Szlovákia jószomszédi kapcsolatokra törekszik Magyarországgal, de nem fogadja el az új magyar alaptörvény területen kívül ható elemeit - ez áll a pozsonyi törvényhozásban pénteken elfogadott nyilatkozatban. A dokumentum szerint Szlovákiában csak az ottani alkotmány érvényes, és csak az egyéni jogokat ismerik el. A kitétel válasz a magyar alaptörvénynek arra a részére, amely szerint az anyaország felelősséget vállal a határon túli magyarokért, támogatván törekvésüket a kollektív jogok megszerzésére.

A 150 tagú pozsonyi parlamentből csak a 75 koalíciós honatya támogatta a nyilatkozatot. Az ellenzék azért szavazott ellene, mert nem tartotta eléggé kritikusnak. A dokumentumban eredetileg szerepelt az a megállapítás is, hogy a szlovák parlament "tudomásul veszi az új magyar alkotmányt", ezt a mondatot viszont végül törölték.

A nyilatkozat elfogadását kétnapos, rendkívül éles vita előzte meg. A szlovák ellenzéki képviselők felszólalásai Orbán Viktor és kormánya politikáját revizionistának, a közép-európai régió számára veszélyesnek mondták, a Híd magyar-szlovák kormánypártot pedig a Fidesz "ötödik hadoszlopának" nevezték. Mikulás Dzurinda külügyminiszter és a koalíciós képviselők felszólalásait megfigyelők mértéktartónak vélik - írta az MTI.

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint érthetetlen, hogy a parlament miért foglalkozott két napig a kérdéssel. A párt vezetői úgy vélik, a magyar alaptörvénynek nincs negatív hatása Szlovákiára, illetve Magyarország többi szomszédjára.