Vallási fanatikusok támadtak egy melegfelvonulás résztvevőire Moszkvában

2011.05.28. 12:37

Megtámadták egy melegfelvonulás résztvevőit szélsőségesek szombaton az orosz fővárosban, Moszkvában. A menet megtartásához a hatóságok előzetesen nem járultak hozzá, a rendőrség féltucatnyi felvonulót őrizetbe vett.

Szélsőséges vallási csoportok tagjai támadták rá egy melegfelvonulás résztvevőire szombaton Moszkvában. A résztvevők szivárvány színű lobogókat és táblákat vittek magukkal. Ez utóbbiakon az állt: Oroszország nem Irán.

A parádét a melegek annak ellenére rendezték meg, hogy a városi hatóságok nem járultak hozzá. Ezúttal arra hivatkozott a moszkvai önkormányzat, hogy egyfelől számos tiltakozó levél érkezett, másfelől a határőrök napját tartják Moszkvában, amikor a testület mai és egykori tagjai családostul kivonulnak a város tereire, és ezért összetűzésektől kell tartani.

Hasonló parádét évek óta terveznek a szexuális kisebbségek moszkvai képviselői, de engedélyt egyszer sem kaptak rá. Ennek ellenére többször megpróbálkoztak, mindig igen kis létszámmal, de a hatóságok mindig felléptek ellenük.

Végül a melegek 2008-ban a strasbourgi európai emberi jogi bírósághoz fordultak, amely a 2006-os, 2007-es és 2008-as tilalom ügyében 2010 januárjáig szabott időt az orosz kormánynak, hogy kifejtse saját álláspontját. Ez után a bíróság jogsértőnek minősítette a felvonulások betiltását. Az orosz fél megfellebbezte a döntést, de idén április 11-én a testület helybenhagyta azt, így jogerőre is emelkedett.

Ez után nyújtották be idei kérelmüket a moszkvai melegek, de a hatóságok ezúttal sem járultak hozzá a rendezvény megtartásához, és a rendőrség kilátásba helyzete, hogy meg fogja akadályozni a felvonulást.

KAPCSOLÓDÓ CIKK