Észak-Korea újra fenyegeti Dél-Koreát

Vágólapra másolva!
Az észak-koreai vezető néhány napja még a két Korea közötti viszony javításának fontosságáról beszélt, hétfőn azonban a kommunista ország védelmi bizottsága már akciókat helyzett kilátásba szomszédja ellen. 
Vágólapra másolva!

Észak-Korea katonai akciókkal fenyegette meg déli szomszédját. A kommunista ország védelmi bizottsága hétfői közleményében azt írja, "az észak-koreai hadsereg és az emberek sosem fognak megegyezni az áruló Ri Mjong Bakkal és klánjával". Az Észak-Koreát irányító Kim Dzsong Il vezette bizottság ismét érvénybe léptette azt a korábbi fenyegetését, mely szerint előzetes figyelmeztetés nélkül, bármilyen célpont ellen támadást hajthatna végre - írja a Yonhap hírügynökség. Azt is kilátásba helyezték, hogy elvágják a két ország közötti katonai forródrótot, és bezárják a Kumgang-hegyi turistaövezetben Dél-Koreával közösen működtetett összekötő irodát is.

Áprilisban Észak-Korea azzal fenyegetőzött, hogy "kiszámíthatatlan és kegyetlen" támadást indít déli szomszédja ellen, a Phenjan-ellenes szórólapok miatt. Déli aktivisták és disszidensek azonban nem hagyták abba a szorólapok százezreinek terjesztését, amiben arra szólítanak fel, hogy buktassák meg az észak-koreai vezetőt. Északi szomszédjuk ezt pszichológiai támadásnak titulálta. A mostani kijelentések néhány nappal azután láttak napvilágot, hogy Kim Dzsong Il a kínai elnökkel folytatott csúcstalálkozóján arra hívta fel a figyelmet, csökkenteni kellene a feszültségek a két Korea között. A kommunista vezető úgy fogalmazott, reméli, hogy javulnak majd a kapcsolatok Dél-Koreával.

Dél-Korea már többször felszólította északi szomszédját, hogy kérjen bocsánatot halálos áldozatokat követelő támadásaiért. Szöul azt is szeretné, ha a kommunista ország visszatérne a nukleáris programjának befejezéséről szóló nemzetközi tárgyalásokhoz. "Továbbra is fenntartjuk Észak-Koreával szembeni politikánkat, és erőfeszítéseket teszünk azért, hogy az ország térjen vissza a párbeszédhez" - mondta a dél-koreai kormány egyik névtelenséget kérő tagja. A hivatalnok azt is hozzátette, hogy Észak-Korea vezetése nem először próbálja fenyegetéssel és provokációval elérni politikai céljait.