Az RMDSZ áterőltetheti a román parlamenten a kisebbségi törvényt

Vágólapra másolva!
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőinek múlt heti ultimátuma után a román kormánykoalíció legfőbb ereje, a Demokrata Liberális Párt alelnöke azt mondta, támogatják a bukaresti parlamentben a kisebbségi törvény elfogadását.
Vágólapra másolva!

A román kormánykoalíció fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt támogatja a kisebbségi törvény tervezetének elfogadását a bukaresti parlamentben - mondta hétfőn Gheorghe Flutur, a párt alelnöke. A kormánykoalíció a júniusban záruló parlamenti ülésszak végéig akarja elfogadtatni a képviselőházban a jogszabályt. A demokrata párti politikus nyilatkozata az után hangzott el, hogy koalíciós partnerük, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői a múlt héten leszögezték: ha június végéig nem sikerül dűlőre jutni a kisebbségi törvénytervezet ügyében, a szervezet kilép a kormánykoalícióból.