Szerbia kiadta Hágának Ratko Mladicsot

2011.05.31. 15:16

Kedden este nyolc óra előtt pár perccel megérkezett a rotterdami repülőtérre a Ratko Mladicsot szállító repülőgép. Délután az illetékes szerbiai bíróság elutasította Ratko Mladics fellebbezését, így elhárult a jogi akadálya annak, hogy Szerbia kiadja a háborús bűnökkel vádolt boszniai szerb extábornokot a hágai Nemzetközi Törvényszéknek.

Megérkezett Rotterdamba a Ratko Mladicsot szállító repülőgép. A boszniai szerb hadsereg háborús bűntettek elkövetésével vádolt egykori parancsnokát a kikötővárosból a scheveningeni fogházba szállítják tovább. Itt raboskodik csaknem három éve a balkáni háborúk másik szerb főbűnöse, Radovan Karadzsics is.

A szerb igazságügyi miniszter kedden délután jelentette be, hogy a volt hadseregparancsnokot a belgrádi hatóságok kiadták a hágai Nemzetközi Törvényszéknek.

A szerb média beszámolói szerint kedd délután legalább öt csendőrségi Land Rover terepjáróból álló konvoj indult el a belgrádi repülőtér felé annak a belgrádi törvényszéknek az épületétől, amelynek fogdájában fogva tartották Mladicsot. A késő délutáni órákra lezárták a szerb főváros központjából a Nikola Tesla repülőtérre vezető többsávos autóutat, és feltűnően nagy volt a rendőri készültség a bíróság épületénél is.

Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A szerb igazságszolgáltatás kedden elutasította Mladic ügyvédeinek a fellebbezését, amelyet a védők a kiadatás ellen nyújtottak be. A volt boszniai szerb hadseregparancsnokot, akit öt napja fogtak el egy vajdasági faluban, az 1992-1995 közötti boszniai háborúban népirtásért, emberiesség elleni bűntettekért és háborús bűncselekményekért vonja felelősségre a hágai törvényszék.

Ratko Mladicsot a hágai törvényszék azzal vádolja, hogy az ő parancsára hajtották végre a nyolcezer áldozatot követelő srebrenicai mészárlást, amelynek nyolcezer boszniai muzulmán férfi és fiú esett áldozatául. Mladicsot Hágában háborús bűnökkel, emberiesség elleni bűncselekményekkel és népirtással vádolják.

KAPCSOLÓDÓ CIKK