Feljelentést tett a volt kolozsvári polgármester a Mátyás-szobor ügyében

Vágólapra másolva!
Bűncselekménynek nevezte Gheorghe Funar, Kolozsvár korábbi polgármestere, hogy eltávolították a Mátyás-szobor talapzatáról az általa odahelyeztetett táblát. A politikus szerint egy történelmi emlékművet rongáltak és gyaláztak meg engedély nélkül.
Vágólapra másolva!

Büntetőjogi feljelentést tett Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester azok ellen, akik részt vettek a Mátyás-szoborcsoport restaurálásában és eltávolították a korábbi táblát, amit a volt városvezető még 1992-ben helyeztetett el a szoborcsoport talapzatán, és Nicolae Iorga román történésztől származó idézetet tartalmazza: "A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult".

A szoborcsoportot magyar-román közös finanszírozással nemrég felújították és a táblát ennek részeként eltávolították, helyére pedig újat tettek, ami szintén az említett idézetet tartalmazza. Mindezt Sorin Apostu kolozsvári polgármester szabályosnak tartja, holott a kolozsvári magyarság és a Kelemen Hunor által vezetett romániai kulturális minisztérium törvénytelennek minősítette a cserét. Funar egy sajtótájékoztatón azt mondta, a restauráláskor munkahelyi visszaélést követtek el. "Kényük-kedvük szerint restaurálták a műemléket, fittyet hányva a történelmi valóságra, arra törekedve, hogy megalázzák a román lakosokat. Ez bűncselekmény, mivel egy történelmi emlékmű engedély nélküli részleges megrongálásáról és meggyalázásáról van szó" - idézi a volt polgármester szavait az erdélyi Krónika.

A Mátyás-szoborra elhelyezett román felirat és zászló, és a bukaresti magyar nagykövet feltartóztatásának ügye miatt kedden bekérette a Külügyminisztérium Ireny Comaroschit, Románia magyarországi nagykövetét. Németh Zsolt, a tárca parlamenti államtitkára aggodalmát fejezte ki, és azt mondta, a mostani események ellentétben állnak a két ország egyezményeivel, és ártanak a jószomszédi együttműködésnek.