Beismerte titkos levelezését az erekcióügybe keveredett New Yorki-i képviselő

Vágólapra másolva!
Szemérmetlen fotókat küldözgetett fiatal nőknek az a New York-i demokrata képviselő, aki New York polgármesteri címére is pályázik. Az Anthony Weiner duzzadó férfiasságát sejtető fotók egy hete adnak témát az amerikai médiának, a házas férfi azonban eddig nem ismerte el, hogy erotikus levelezést folytat különböző nőkkel. Hétfőn azonban kamerák elé állt, és bocsánatot kért a képekért és az egyhetes hazudozásért is.
Vágólapra másolva!

Egy hét tagadás után hétfőn elismerte szeméremsértő levelezését az a New York-i demokrata kongresszusi képviselő, akinek a botrányát "erekciógate" néven kapta fel az amerikai sajtó. A New York polgármesteri címére is pályázó politikusról korábban olyan képek jelentek meg, amelyen alsónadrágban látszik, és jól kivehető duzzadó férfiassága is.

A tavaly óta nős Anthony Weiner különböző nőknek, köztük egy huszonéves diáklánynak küldözgette magáról a szeméremsértő képeket, de eddig viccekkel próbálta elütni a rá vonatkozó kérdéseket, és kétértelműen próbálta hárítani a felelősséget (a botrány kirobbanásáról és Weiner védekezéséről itt olvashat részletesen). Hétfőn azonban sajtótájékoztatón ismerte el, hogy valóban ő küldözgette a képeket különböző nőknek, és internetes kapcsolatait házassága után is fenntartotta.

A politikus bocsánatot kért a feleségétől, a kampánystábjától és a fiatal nőktől is, akiknek a Twitteren és más internetes felületeken át küldözgette a képeket. "Ez egy olyan dolog, amit rosszul tettem és megbántam. Azért vagyok itt, hogy vállaljam a teljes felelősséget azért, amit tettem" - mondta Weiner újságírók előtt.

A brit Telegraph szerint a beismerés előtt néhány órával egy internetes portál közzétett egy olyan fotót is, amelyen a politikus félmeztelenül látható, és amelyet szintén egy fiatal nőnek küldött. A bocsánatkéréssel és az ügy felvállalásával egy időben azonban Weiner azt is közölte, hogy nem mond le, inkább tovább dolgozik, hogy jobb ember és jobb férj lehessen.

A férfi azért is bocsánatot kért, hogy hazugságokkal próbálta elkenni az ügyet. "Buta voltam, amiért hazudtam róla, mert a hazugságok csak újabb hazugságokhoz vezetnek" - közölte. Weiner azt állította, hogy túlságosan zavarba hozta az ügy, ezért nem mondta el egyből az igazságot.

A politikus szerint internetes kapcsolatai három éve kezdődtek, és 2010-es házassága után is folytatódtak, azokat azonban komolytalannak tartotta, és nem gondolt arra, hogy mennyire megbánthat vele embereket. Weiner felesége, Huma Abedin Hillary Clinton amerikai külügyminiszter egyik közeli tanácsadója.