Sarkozy kezére játszhatott a New York-i rendőrfőnök Strauss-Kahn ügyében

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap korábbi vezetőjét szexuális bűncselekménnyel vádoló szobalány ügyvédje felhívást intézett azokhoz a francia és afrikai nőkhöz, akiket az IMF volt első embere esetleg szexuálisan inzultált. Közben egy amerikai blogger azt írta, a New York-i rendőrfőnök is érintett lehet abban, hogy terhelő bizonyítékok szivárogtak ki az ügyben.
Vágólapra másolva!

"Ha van olyan nő Franciaországban vagy Afrikában, akit szexuálisan bántalmazott vagy megerőszakolt Dominique Strauss-Kahn, hívjon fel engem, mert segíteni akarunk neki" - mondta Kenneth Thompson amerikai ügyvéd a francia közszolgálati televízió híradójában. Thompson az ügyvédje annak a szobalánynak, akit a vád szerint szexuálisan zaklatott a Nemzetközi Valutaalap volt vezetője.

A felhívás valószínűleg annak a francia újságírónőnek szólt, aki Strauss-Kahn letartóztatása után bejelentette, fontolgatja, hogy egy közel tíz éve történt szexuális bántalmazás miatt ő is panaszt tesz a politikus-közgazdász ellen. Az érintett ügyvédje viszont közölte, hogy nem fordulnak bírósághoz az ügyben.

Eközben egy amerikai bűnügyi újságíró a blogjában arról számolt be, hogy Nicolas Sarkozy francia államfőt évek óta barátság fűzi Ray Kellyhez, New York rendőrfőnökéhez. Szerinte a rendőr szeret szívességeket tenni "olyan befolyásos személyiségeknek, akik viszonozhatják ezt".

A blogger szerint a főkapitány semmit nem tett annak kiderítésére, hogy miként szivárogtak ki a rendőrségről a Dominique Strauss-Kahnra nézve terhelő bizonyítékok, miközben korábbi, hasonló esetekben szigorúan lépett fel. Bruno Roger-Petit, a Le Nouvel Observateur című francia hetilap újságírója pedig blogjában "tanulságosnak" nevezte, hogy a francia elnök és a New York-i rendőrfőnök személyes kapcsolatáról eddig egyetlen francia sajtóorgánum sem számolt be.

A szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolt Dominique Strauss-Kahn a New York-i bírósági meghallgatáson kedden azt vallotta, nem tartja magát bűnösnek.