Kövér László Orbán sötét arca egy szlovák lap szerint

Vágólapra másolva!
Több csütörtöki szlovák lap is kommentárt fűzött Kövér László hétfői interjújához, az egyik szerint a magyar házelnök Orbán Viktor sötét arca, aki kimondja azt, amit a miniszterelnök híveinek többsége gondol, de nem mondhat ki. Kövér egy korábban vele készült interjúban azt mondta, a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzet részét képezik.
Vágólapra másolva!

A Sme című liberális pozsonyi napilap szerint Kövér László házelnök szavai, amelyek egy hétfői cseh és szlovák lapinterjúban hangzottak el a magyarságról, nagyon sokat elárulnak azoknak az embereknek a gondolkodásmódjáról és politikai taktikájáról, akik ma Magyarországon hatalmon vannak.

"Jellemző rá a virtuális valóságban való élet, ahol minden fekete-fehér" - állítja a Kövér szlovákjai című kommentár szerzője, Peter Morvay. Megjegyzi: Kövért Magyarországon Orbán Viktor lelke sötétebb, őszintébb arcának tartják, aki mindig kimondja azt, amit Orbán híveinek többsége gondol, de nem mondhat ki.

"Néhány dolog abból, amit Kövér a Hospodárské Novinynek mondott, igaz is lehetne, ha nem abszolút és megkérdőjelezhetetlen igazságként hangzott volna el" - véli Morvay. Szerinte igaz, hogy sok szlovák politikusban lakozik egy kis Slota, de az általánosítás elfogadhatatlan. Ugyancsak igaz, hogy a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzet részét képezik, de a kisebbségek helyzete sokkal bonyolultabb. A szerző szerint Kövér megnyilatkozásai azért is fontosak, mert ő Orbán legrégibb politikai barátja, és komoly szerepe van a Fidesz kommunikációjában.

A "butaságokat" sokféleképp lehet értékelni

A Pravda című független pozsonyi lap kommentárja szerint a Kövér-interjúban található "butaságokat" több szempontból is lehet értékelni, de tény, hogy ezekre a szavakra "a szlovák oldalnak reagálnia kellene". Úgy véli: meg kellene szólalniuk mindazoknak a szlovák politikusoknak és állampolgároknak, akiket Kövér könnyedén egy kalap alá vett a nacionalista Ján Slotával.

Peter Javurek, a kommentár szerzője szerint azonban régi trükkről van szó, amelyet gyakran alkalmaznak a bírálatoknak kitett politikusok: egy kalap alá veszik ellenfeleiket, hogy könnyebben kezelhessék őket. A mostani eset tulajdonképpen az, hogy "aki a Fideszt bírálja, az szlovák nacionalista".

Kövér: Az igazságot is meg lehet szokni

Tamási Áron szavaival reagált a hétfői kijelentéseit kritizáló szlovák kommentárokra Kövér László szerdán: "az igazságot is meg lehet szokni" - mondta. Az országgyűlés elnöke egy szlovák lapnak adott interjújában azt mondta, hogy a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez tartoznak, és minden szlovák politikusban van egy "kis Ján Slota". Kövér szavait bírálták a szlovák ellenzéki pártok.

Kövér László magyar házelnök kijelentéseivel csupán a figyelmet akarja elvonni Magyarország szociális és gazdasági helyzetéről, és az ezen a téren elfogadott, nem európai szellemű reformokról, vélekedik a szlovák külügyminiszter. "Vannak, akiknek a nyugodt légkör nem felel meg" - mondta Dzurinda. A tárca egyébként hivatalos állásfoglalást nem adott ki Kövér szavai kapcsán, Dzurindát a tegnapi kormányülés után kérdezték az újságírók - írja a pozsonyi Új Szó csütörtökön. A szlovák kormány több bírálatot kapott az ellenzékétől, mert szerintük nem reagáltak időben, és kellő eréllyel Kövér László szavaira.

Ján Slota korábban megdöbbentőnek nevezte Kövér kijelentéseit, amelyekkel szerinte megalázta a szlovák nemzetet, és kisajátította a szlovák földet. "A szlovák kormány és a diplomácia talán akkor sem reagálna, ha lőnének ránk Budapestről. Haladéktalanul vissza kell hívni a magyarországi szlovák nagykövetet, fel kell bontani a jószomszédsági szerződést, amelyet a magyar fél durván és arrogánsan megsért" - vélte a nacionalista párt vezetője, aki szerint Magyarország Szlovákia szuverenitásába avatkozik.