Letartóztattak egy feltételezett izraeli kémet Egyiptomban

Vágólapra másolva!
Letartóztattak az egyiptomi hatóságok egy feltételezett izraeli kémet, akit azzal vádolnak, hogy megpróbált befolyásolni tüntetőket a Hoszni Mubarak elnököt megdöntő népfelkelés idején - közölte a Mena egyiptomi hírügynökség vasárnap.
Vágólapra másolva!

A gyanúsítottat az állambiztonsági szolgálat hallgatja ki, s a bíróság vasárnap úgy döntött, hogy 15 napra előzetes letartóztatásba helyezik. Hoszni Mubarak bukása óta nem ez az első eset, hogy az egyiptomi hatóságok kémkedés vádjával külföldit vegyenek őrizetbe, de most először fordult elő, hogy feltételezett izraeli ügynököt fogjanak el. A múlt hónapban egy iráni diplomata került horogra. A kémkedéssel vádolt, ámde diplomáciai mentességgel rendelkező iránit később szabadon engedték, és el is hagyta Kairót.

A bíróság egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője elmondta, hogy a feltételezések szerint az érintett izraeli külföldi újságírónak adta ki magát, és nem sokkal január 25-e, azaz a Tahrír téri tüntetések kezdete után érkezett Kairóba. Ideje jelentős részét a Tahrír téren töltötte, s több tüntetőt megkörnyékezett, akik aztán feljelentették a hírszerzőszolgálatoknál.

Az egyiptomi nyomozók szerint az izraeli külső hírszerzés, a Moszad izraeli állampolgárságú ügynökét fogták el, akinek az volt a célja, hogy növelje a káoszt, és szítsa a különböző vallási felekezetek közötti ellentéteket. A feljelentések után megfigyelés alá helyezett izraeliről fényképek készültek a kairói Imbaba szegénynegyedben, ahol heves harcok robbantak ki kopt keresztények és muzulmánok között. Ahányszor kérdések merültek fel, mindig az eseményekről tudósító külföldi újságírónak mondta magát.

Az izraeli külügyi szóvivő közölte, hogy nem tud semmit az ügyről. Izraeli hírmagyarázók viszont meglepőnek minősítették a hírt. "Nem gondolom, hogy Izrael részéről bármilyen reagálás várható, de aki csak egy kicsit is járatos ezekben a dolgokban, tisztában van azzal, hogy nincs olyan ember, aki izraeli útlevéllel a zsebében információkat gyűjt egy külföldi fővárosban" - jelentette ki Ehud Jáári a 2-es csatornán.

Egyiptom az első arab ország, amely békemegállapodást kötött Izraellel, még 1979-ben. A két ország kapcsolatai jelentősen romlottak azóta, hogy februárban megbukott a Mubarak-rendszer.