Bakizott a dalai láma az ausztráliai látogatásán

Vágólapra másolva!
Úgy utalt az ausztrál miniszterelnökre a dalai láma Canberrában, mintha a politikus férfi lenne. Előzőleg Julia Gillard közölte, hogy nem fogadja a tibeti vallási vezetőt.
Vágólapra másolva!

"Ha az Önök miniszterelnöke érdeklődik a vallási kérdések iránt, akkor hasznos lenne egy ilyen találkozó, ha nem, én nem kérek hivatalos találkozót tőle" - mondta a 75 éves tibeti buddhista vezető Canberrában. Angol nyelvű nyilatkozatában a névmás hímnemű ("him") alakját használta.

Ekkor odalépett hozzá kíséretének egy tagja, és a fülébe súgta a megfelelő alakot. "Ó, akarom mondani, tőle" - javította ki magát a tibeti vezető, immár a helyes, nőnemű ("her") formát használva.

Az újságírók arról kérdezték a dalai lámát, mit szól hozzá, hogy Julia Gillard nem fogadja őt - számol be az esetről a The Australian internetes oldal. A dalai láma egyébként azt mondta, hogy nem csalódott a visszautasítás miatt.

Ausztrália első női miniszterelnöke azt mondta, hogy a dalai láma az elmúlt öt évben négyszer járt hivatalos úton Ausztráliában. Ezek során volt, amikor találkozott vele a kormányfő, és volt, amikor nem. Julia Gillard tagadta, hogy a döntésének köze lenne Kínához, "ez az ausztrál kormány saját döntése" - fogalmazott.

Ausztrália élénk kereskedelmi kapcsolatokat ápol Kínával. Peking pedig rendszerint élesen tiltakozik az ellen, hogy a világ bármely országában hivatalosan fogadják a tibeti buddhisták szellemi vezetőjét. A kínai vezetés azzal vádolja a száműzetésben élő tibeti vezetőt, hogy Tibet függetlenségéért, a vízkészletei miatt stratégiai jelentőségű terület Kínától való elszakadásáért küzd.

A dalai láma Canberábban egyébként találkozott egy ellenzéki vezetővel, Tony Abbott-tal, illetve azzal a Tibettel foglalkozó parlamenti csoporttal, melyben minden párt képviselteti magát. Abbott később a találkozót "jónak és konstruktívnak" nevezte.