Veterán kincskereső kutat bin Laden holtteste után

Vágólapra másolva!
Egy 67 éves amerikai kincskereső az Arab-tengerhez utazik, hogy felkutassa Oszama bin Laden földi maradványait. Az al-Kaida egykori vezetőjének holttestétt májusi megölése után a tengerbe dobták. A kincskereső, aki eddig hajóroncsok között kutatott értékes tárgyak után, az ABC Newsnak azt mondta, most élete legizgalmasabb expedíciójába kezd.
Vágólapra másolva!

Bill Warren kincsvadász általában hajóroncsok között kutat értékes tárgyak után, most azonban valami mást kezdett el keresni: az Arab-tenger északi részén keresi Oszama bin Laden földi maradványait - számolt be az amerikai ABC News. A 67 éves férfi szerint ez az eddigi legizgalmasabb, és talán legveszélyesebb expedíciója.

Egy amerikai elitegység május másodikán ölte meg az al-Kaida vezetőjét Pakisztánban, és miután DNS-vizsgálatokkal igazolták, hogy valóban Oszama bin Ladenről van szó, a holttestet egy repülőgép-hordozó fedélzetéről - az iszlám hagyományok szerinti temetési szertartás után - az Arab-tengerbe dobták. A holttestről nem hoztak nyilvánosságra fényképeket.

Warren azért kutatja a holttestet, mert be akarja bizonyítani, hogy a terroristavezér valóban halott.

A kaliforniai kincsvadász azt mondta az ABC News-nak, hogy élete során mintegy 150 hajóroncs feltárásában vett részt, és összesen több millió dollárt érő kincsekre akadt. Azt tervezi, hogy ha a holttest maradványait megtalálja, DNS-tesztet végeztet el rajtuk, talán bin Laden családjának egyik tagja segítségével.

Warren szerint az expedíció akár egymillió dollárba is kerülhet, a kezdőtőkét társaival együtt dobták össze. Hozzátette, ha megtalálja a tetemet, szerinte akár 25 millió dollár is ütheti a markát. Ennyi volt ugyanis a terroristavezér fejére kitűzött vérdíj - annak ígérték, aki "élve vagy halva" megtalálja Oszama bin Ladent. "Ha megtalálom, enyém lehetne a díj. Miért ne?" - tette fel a kérdést Warren.

Az ABC News szerint amikor felvilágosították róla, hogy a 25 millió dolláros díjat Oszama bin Laden halála óta visszavonták, Warren azt válaszolta, a keresést akkor is folytatja.