Újból megrohamozta a Greenpeace a magyar aktivista által megmászott fúrótornyot

Vágólapra másolva!
Ismét akcióba kezdett a Greenpeace azon a Grönland melletti tengeri olajfúrótornyon, amelyre két hete egy magyar aktivista is átszállt. A környezetvédő szervezet ezúttal nemzetközi igazgatóját küldte a toronyra, hogy a sarkvidéki olajfúrás ellen tiltakozzon. A férfit előbb vízágyúval próbálták visszatartani, majd a dán hatóságok őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

Újabb Greenpeace-aktivisták szálltak át a Cairn olajvállalat tengeri fúrótornyára, amely Grönland partjainál kutat olajkészletek után - közölte a cég kommunikációs osztálya az [origo]-val. A skót olajcég közleménye szerint a környezetvédő szervezet ismét a Leiv Eiriksson fúrótornyot célozta meg, amelyre két hete egy magyar aktivista is átszállt. A magyar férfit, Major Dávidot 17 társával együtt letartóztatták, és kitoloncolták Grönlandról. Major pénteken érkezett meg Magyarországra, a vele készült interjúnkat itt olvashatja.

A Cairn közleménye szerint a grönlandi hatóságok a pénteki akcióban részt vevő Greenpeace-aktivistákat eltávolították az olajfúró toronyról. Az akció ezúttal nem akadályozta az olajcég feltárási munkáját - tették hozzá. Az előző, Major Dávid részvételével lebonyolított akcióban a Greenpeace aktivistáinak még sikerült fél napra leállítaniuk a fúrótorony működését (az akció részleteiről és az ügy hátteréről itt olvashat).

A Greenpeace International honlapja szerint Kumi Naidoo, a szervezet igazgatója szállt át a platformra. A férfi egy 50 000 ember által aláírt petíciót vitt a Cairn vállalat munkatársainak, amelyben ismételten követelte, hogy függesszék fel fúrásaikat a sarkkörön túl, és hozzák nyilvánosságra a vészhelyzeti tervüket, amely alapján egy esetleges olajkatasztrófát elhárítanának. A Greenpeace korábban többször is kérte a terv nyilvánosságra hozatalát, mert szerinte az olajcég nem lenne képes megbirkózni egy nagyobb olajszivárgással. A Cairn a kérést rendre visszautasította.

A Greenpeace honlapja szerint Naidoo és egy másik aktivista felfújható motorcsónakon kerülte meg a fúrótornyot őrző dán hadihajót, majd felmászott a platformra. A férfit a fúrótorony dolgozói állítólag vízágyúval próbálták visszafordítani, ennek ellenére feljutott a fedélzetre. Utolsó rádióüzenetében azonban azt üzente a Greenpeace hajójának, hogy letartóztatták, és valószínűleg Grönlandra viszik.

A Cairn a múlt héten bíróságon is megtámadta a Greenpeace-t, és az illetékes holland bíróság eltiltotta a szervezetet a fúrótorony megközelítésétől. A bírósági végzés szerint a Greenpeace-nek napi 50 000 eurót kell fizetnie, ha megzavarja a fúrótorony működését.

A Cairn az ügyről kiadott közleményében azt írja, hogy tiszteletben tartja az egyének és szervezetek szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, de csak biztonságos és békés formában. A cég arra hivatkozik, hogy a Greenpeace akciói veszélyeztetik a fúrótorony személyzetének és felszerelésének épségét. A Cairn azt is kijelentette, hogy az ő fúrásaik biztonságosak, jogszerűek, és megfelelnek a szigorú grönlandi előírásoknak.

A Greenpeace szerint ugyanakkor a sarkvidéki olajkutatás elleni küzdelem a kor egyik meghatározó harca. A szervezet azzal érvel, hogy a jégolvadás miatt elérhetővé váló olajkészleteket nem lenne szabad kiaknázni, hiszen az olvadás a globális felmelegedés intő jele, nem pedig lehetőség a környezetszennyezés folytatására.

A sarkvidéki olajkészletekért az elmúlt években indult hatalmas versenyfutás a világ országai és olajvállalatai között, mert a globális felmelegedés miatt egyre nagyobb területről húzódik vissza a jég, és egyre több eddig elérhetetlen nyersanyag válik megközelíthetővé. A kitermeléssel járó kockázatokkal tisztában vannak a sarkvidékkel szomszédos országok is, amelyek nemrég épp Grönlandon kötöttek együttműködési megállapodást az esetleges olajkatasztrófák elhárítására. A felolvadó területek és felszabaduló nyersanyagok sorsa azonban még mindig rendezetlen, és néhány WikiLeaks-akta szerint akár háborúhoz is vezethet. A sarkvidéki olajversenyről és annak kockázatairól itt olvashat részletesen.