Távollétében kezdődik a volt tunéziai elnök pere hétfőn. Ben Ali minden vádat tagad. Az ellenzék a korábbi államvezetés elleni jelképes eljárásnak tekinti a pert.

Húsz év börtönbüntetést is kaphat az elmenekült volt tunéziai elnök, akinek a tárgyalása a távollétében kezdődik hétfőn. A hatósági bejelentés szerint 93 pontban emelnek vádat az elnöki pár és környezete ellen, ezekből harmincötöt katonai bíróság tárgyal. Az utóbbi vádak szándékos emberölésről és kínzásokról szólnak, amelyek halálbüntetéssel sújthatók.

Zin el-Abidin Ben Ali és felesége, Leila Trabelszi a tunéziai felkelések miatt január 14-én menekült el Szaúd-Arábiába. A tunéziai átmeneti vezetés követeli kiadatásukat, de a szaúdi hatóságok eddig nem reagáltak erre.

A hétfőn kezdődő első - polgári - perben a fő vádpont a pár törvénytelen meggazdagodása lesz, az egyik kiindulási pont pedig az, hogy a volt diktátor rezidenciáján 27 millió dollár értékű készpénzt és ékszert, egy másik palotájában pedig fegyvereket és kábítószert találtak.

A volt elnök vasárnap minden vádat tagadott. Ügyvédei szerint a tunéziai átmeneti kormány a perrel megpróbálja elterelni a figyelmet arról, hogy nem sikerült stabilizálnia az országot.

Ben Ali megvédte 23 éves elnökségét. Az ügyvédek közleményéből kiderül: a 74 éves volt államfő hamarosan beszélni fog távozása körülményeiről. Mindenekelőtt azt szeretné tisztázni, hogyan próbálta megakadályozni a vérfürdőt - idézte Ben Ali ügyvédeinek a közleményét a BBC brit közszolgálati médium internetes honlapja.