Tizenhét milliárd dollár tűnt el az iraki újjáépítési alapból

2011.06.22. 21:52

Az iraki parlament elnöke szerdán arról is tárgyal az Egyesült Államok alelnökével, hogy mire mehetett el tizenhét milliárd dollár az amerikaiak által felügyelt újjáépítési alapból - írja az AP hírügynökség. Amerikai tisztviselők szerint az arab ország nem működik együtt a kérdés kivizsgálásában, mert nem adja át azokat a banki kivonatokat, amelyek kimutatnák a visszaélést.

Az iraki parlament elnöke szerdán Joe Biden amerikai alelnökkel tárgyal arról, hogy hová tűnhetett el tizenhét milliárd dollár abból az amerikaiak által felügyelt alapból, amelyet az arab ország újjáépítésére hoztak létre a 2003-as katonai beavatkozás után. Bagdad korábban már felvetette, hogy az elköltött milliárdok ellenére még mindig akadozik az áramellátás, nincsenek jól felszerelt kórházak, és iskolából is kevés van.

Amerikai tisztviselők azzal vádolják Bagdadot, hogy nem működik együtt a pénzek eltűnésének felderítésében, mert nem ad ki olyan banki kivonatokat, amelyekkel igazolni lehetne, történtek-e visszaélések. Az iraki parlament vizsgálatot indított az ügyben, a számvevőszék pedig súlyos szabálytalanságokat mutatott ki. A vizsgálóbizottság elnöke közölte, több esetben próbáltak meg ellenőrizni különböző projekteket, amelyekről kiderült, hogy nem is léteznek.

Az amerikaiak által irányított újjáépítési alapot részben az iraki kőolaj értékesítéséből, részben Szaddám Huszein rezsimjének zárolt pénzeiből és az ENSZ olajért élelmiszert programjának maradék tételeiből hozták létre.

KAPCSOLÓDÓ CIKK