Megvonták a korrupciós ügybe keveredett román EP-képviselő mentelmi jogát

Vágólapra másolva!
Vizsgálhatja Adrian Severin ügyét a román korrupcióellenes államügyészség, miután az Európai Parlament megvonta a képviselő mentelmi jogát. Severint a brit Sunday Times álcázott riporterei tudták rávenni arra, hogy pénzért törvénymódosító indítványt nyújtson be az EP-nek.
Vágólapra másolva!

Az Európai Parlament megvonta a korrupcióval vádolt Adrian Severin román képviselő mentelmi jogát. A kérelmet a romániai korrupcióellenes államügyészség (DNA) nyújtotta be.

A volt román külügyminisztert más EP-képviselőkkel együtt a brit Sunday Times újságírói környékezték meg, akik állobbistákként százezer eurót ajánlottak a képviselőnek, ha törvénymódosító indítványt nyújt be az EP-nek. Kezdeti munkájáért 12 ezer eurót fel is számolt a szociáldemokrata képviselő.

Az ügy kipattanása után az EP szocialista frakciója kizárta soraiból Severint, bár a román képviselő visszautasította a vádat, és azt állította, nem sértette meg a törvényeket. Saját pártja is kizárta, és követelte, hogy mondjon le mandátumáról, de a képviselő erre nem volt hajlandó. A román ügyészség kenőpénz elfogadásával és befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja a román politikust.

A Mediafax román hírügynökségnek elküldött közleményében Severin üdvözölte az EP döntését, mert bízik abban, hogy a vizsgálatok bebizonyítják az ártatlanságát. Szerinte az Európai Parlament eltolta magától a felelősséget azzal, hogy eleget tett a romániai korrupcióellenes államügyészség kérésének.

Severint hétfőn hallgatta meg az EP jogi bizottsága. A képviselő akkor azt mondta, ügye kísértetiesen hasonlít Dominique Strauss-Kahnéhoz, mert ugyanúgy hamisan vádolják, mint a Nemzetközi Valutaalap volt elnökét. Szerinte a közvéleményt mind a két esetben félrevezették.

A brit Sunday Times álcázott riporterei négy olyan EP-képviselőt is találtak, akik hajlandóak voltak pénzért módosító javaslatokat benyújtani. Adrian Severin mellett Ernst Strasser osztrák néppárti, Zoran Thaler szlovén szocialista és Pablo Zalba Bidegain spanyol néppárti politikus akadt fenn a hálón.