Kiterjedt erdőtüzekkel küzdenek Horvátországban az Adria partján

Vágólapra másolva!
Több száz hektáron gyulladtak erdőtüzek Horvátországban, az Adria partján és szigetein. Egy tűzoltó repülőgép lezuhant oltás közben, de a pilótája életben maradt. A horvát közszolgálati televízió szerint az erdőtűz szombat éjszaka lakóházakat is veszélyeztetett.
Vágólapra másolva!

Szombaton öt különböző helyszínen kapott lángra az erdő és aljnövényzet Dalmáciában, Split és Sibenik térségében. Az oltást mindenütt nehezítette a rendkívül erős szél. A legnagyobb területen, több mint 500 hektáron a Sibenik és Primosten közötti Grebastica közelében égett a fenyőerdő és az aljnövényzet. A lángokat vasárnap délelőttre sikerült lokalizálnia öt tűzoltó repülőgépnek, valamint a helyszínre 44 járművel kivonuló 138 tűzoltónak.

A horvát közszolgálati televízió tudósítása szerint éjszaka kritikus volt a helyzet, mert az erdőtűz lakóházakat is veszélyeztetett. Brac szigetén szintén szombaton kapott lángra mintegy tízhektárnyi erdő egy hulladéklerakó közelében, ahol az oltásban részt vevő egyik repülőgép lezuhant, feltételezések szerint a sűrű füst miatt. A pilóta szinte karcolások nélkül túlélte a balesetet, de megfigyelésre kórházba szállították.

Szombat este óta küzdenek a lángokkal a tűzoltók Hvar-szigeten, Sucuraj közelében, ahol 25 hektárnyi erdő és bozótos terület ég. Az oltásban szombat este óta közel 100 tűzoltó és több helikopter, illetve repülőgép vesz részt, de vasárnap délelőttig még nem sikerült eloltani a lángokat.