Megvásárolt politika és Orbán pragmatizmusa - vélemények a kínai kormányfő budapesti útjáról

Vágólapra másolva!
Magyarország Kína stratégiai partnerének tekinti magát, így a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint aligha lehetett számítani arra, hogy a magyar fél bírálni fogja a kínai viszonyokat. A China Daily szerint az eurózóna válsága miatt különös jelentősége van Ven Csia-pao kínai miniszterelnök európai körútjának.
Vágólapra másolva!

Megvásárolt politika címmel közölt rövid kommentárt Ven Csia-pao kínai miniszterelnök budapesti látogatásáról a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Bár nincsenek arra utaló jelek, hogy Ven Csia-pao dicsérte volna a magyar médiatörvényt, a kínai miniszterelnök és vendéglátója, Orbán Viktor így is nagyszerűen megértette egymást - írta a német konzervatív napilap, amely szerint Magyarország már most Kína stratégiai partnerének tekinti magát.

Az újság szerint aligha lehetett számítani arra, hogy a magyar fél bírálni fogja a kínai viszonyokat. Magyarország úgy gondolja ugyanis, hogy túlságosan is szüksége van Kínára. Azzal pedig a magyarok tisztában vannak, hogy a nagyon szoros pénzügyi kapcsolatok közvetlen függőséggel járnak. A globalizáció időszakában mindez nem is elkerülhető, de alapjában véve nem is bírálható. Az sem tilos azonban, hogy valaki már előzetesen megvizsgálja, hogy kitől is kap pénzt - áll a lap kommentárjában.

Kína pénzügyi potenciálja nem kérdéses. Mint ahogy hiteles az a kínai ígéret is, hogy európai elkötelezettségét hosszú távra tervezi. Kína így nyer befolyást Európában, illetve Európára - írta a német konzervatív újság, amely szerint a "megvásárolt politika" fogalmának ilyen módon új jelentősége lesz.

Az eurózóna válsága közel hozza Kínát és Európát

Az eurózóna válsága miatt különösen nagy visszhangja van a kínai miniszterelnök európai látogatásának. A China Daily című angol nyelvű kínai kormánylap szerint azonban gondot jelenthet, hogy néhány ország úgy tekint Kínára, mint bankra, nem pedig mint partnerre, amellyel kölcsönösen előnyös gazdasági megállapodásokat lehet kötni. A lap Írország példáját hozza fel, amely hosszú időn át bírálta Kínát, majd amikor pénzügyi gondokkal kellett szembe néznie, az ír nemzeti bank hirtelen nagyon udvarias lett. Bár Kína a világ második legnagyobb gazdasága, még mindig fejlődő országnak számít. Az európai-kínai együttműködésből mindkét fél hasznot húzhat - hangsúlyozza a kínai lap.

Az ARD német televízió internetes oldala is arról ír, hogy nagy várakozás előzi meg Ven Csia-pao németországi útját. Megemlíti, hogy a kínai kormányfő magyarországi látogatásán egyértelműen kijelentette, Kína bízik Európa gazdasági fejlődésében, és hosszú távú európai befektetésekben gondolkodik. Orbán Viktor miniszterelnök ezért is jelentette ki a kínai kormányfővel folytatott tárgyalásai után, hogy úgy látja, eltűnik az ország finanszírozásának középtávú bizonytalansága.

Sme: hamis vízión alapul a kínai és a magyar gazdaság különleges kapcsolata

Egy kínai Budapesten címmel közölt kommentárt Ven Csia-pao budapesti látogatásáról a Sme című szlovák liberális napilap. Az újság úgy látja: az a tény, hogy a kínai kormányfő európai turnéja Budapesten kezdődött, valószínűleg vegyes érzelmeket, sőt egyenesen irigységet válthat ki Szlovákiában, mert ez a látogatás politikailag és gazdaságilag is összehasonlíthatatlanul jelentősebb, mint amilyen a kínai államfő két évvel ezelőtti rövid pozsonyi látogatása volt.

"Szükségtelen azonban engedni az indulatoknak. Az a tény, hogy a kínai (miniszterelnök) néhány órára megállt Orbánnál, a magyar diplomácia sikere ugyan, ez azonban a közepes nagyságú törpe és a világ második legnagyobb gazdasága közötti valamiféle különleges kapcsolat nagy jövőjének hamis vízióján alapul. Ezt a víziót ismerjük Szlovákiában is, de az új kormány szerencsére már elvetette" - írja Peter Schutz, a szerző.

"Az Orbán-doktrína, amely szerint a kis demokráciák vonzódnak a totalitáris rendszerekhez, normális és értelmes, mert igazolja őket a gazdasági pragmatizmus, s annyiban fejlettebb (Robert) Fico 'hurráputyinizmusánál', hogy megvalósításához nincs szüksége Líbiára, Kubára (stb.). Teljesen elég neki Kína és Oroszország" - véli Schutz.

A Luxemburger Wort című lap is kommentálta azokat pénzügyi ígéreteket, amelyeket Ven Csia-pao tett Magyarországon, európai körútjának kezdetén. "A pénzügyileg erős Kína számára a magyarországi elköteleződés teszt. Peking tisztában van nagy felelősségével, amely az Egyesült Államok kiszámíthatatlanná vált államadósságának a kezelésével jár. Washingtonban a lehető legnagyobb figyelemmel kísérik a magyar megoldást" - írta a lap.