A magyar áldozatokra emlékezve egy napra leállnak a turistahajók Philadelphiában

Vágólapra másolva!
Egynapos szünettel emlékeznek Philadelphiában arra a tavaly júliusi hajóbalestre, melyben két magyar diák vesztette életét.
Vágólapra másolva!

Egy napra kegyeletből leállnak a philadelphiai "kacsahajók" a jövő héten, a két magyar diák halálát okozó tavalyi vízi baleset július 7-i évfordulóján - közölte a vízi járműveket a Delaware folyón üzemeltető Ride the Ducks cég vezetése.

Egy mosonmagyarórvári diákcsoport tavaly júliusban az Egyesült Államokban egy nyelvi programban vett részt. Városnézés közben a turistahajójuk motorhiba miatt leállt, egy éppen arra haladó uszály pedig beléjük ment. A balesetben a megbénult hajó 35 utasa és kétfőnyi személyzete a vízbe zuhant, és két magyar diák, egy 16 éves lány és egy 20 éves fiú életét vesztette.

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) múlt héten közzétett jelentése szerint a turistahajó balesetéért elsősorban az azt uszállyal legázoló tolóhajó kormányosa tehető felelőssé, aki szolgálat közben mobiltelefonált és internetezett. Megállapították azt is, hogy a tragikus balesetet megelőző percekben a mozgásképtelenné vált turistahajó fedélzeti matróza is sms-ezett.

A hatóság vizsgálata megállapította, hogy az uszályt mozgató tolóhajót irányító Matt Devlin nem a felső, hanem az alsó kormányosi állásban tartózkodott, így az útjába került, és segítséget kérő sétahajót nem is láthatta. Devlin a műszakja folyamán 21 mobiltelefon-hívást intézett és a vállalati laptopon több mint két órán át internetezett. A balesetet megelőző 12 percből 10-et töltött telefonálással. Akkor is a készüléken beszélt, amikor a kacsahajó kapitánya rádión megpróbálta figyelmeztetni. A balesetet követően a kormányos azzal magyarázkodott, hogy 6 éves fiának váratlanul megromlott az egészségi állapota.

Peter Ronai, az áldozatok hozzátartozóit képviselő New York-i ügyvéd az MTI-nek elmondta, hogy mivel nem sikerült peren kívül megállapodni a tolóhajó tulajdonosa, K-Sea Transportation képviselőivel az áldozatok hozzátartozóinak fizetendő kártérítésről, az illetékes philadelphiai szövetségi bíró a benyújtott kereset alapján, előre láthatóan szeptemberben dönti majd el, hogy milyen formában folyjon az eljárás.

Ha a bíró - a K-Sea álláspontjával egyetértésben - megállapítja, hogy az esetre vonatkoztatható lehet a hajózási felelősségkorlátozási törvény, akkor a felpereseket fájdalomdíjként legfeljebb a tolóhajó árának megfelelő 1,6 millió dollár ítélhető oda. Amennyiben viszont úgy dönt, hogy a törvény nem releváns, polgári peres eljárásban a családok ennél nagyobb összegű kártérítést kaphatnak.