Elfogadta a görög parlament a válságcsomagot

Vágólapra másolva!
Miközben a tüntetők ismét összecsaptak a rendőrökkel Athén utcáin, a görög parlamentben elfogadták az újabb megszorító csomagot. A szavazás kulcsfontosságú volt, mert lényegében ennek a kimenetelétől függött, hogy a csőd szélén álló ország megkapja-e a nemzetközi pénzügyi segítség következő részletét. A döntésnek jelentős befolyása lehet az euró sorsára is. A szavazás az utcai tüntetések miatt csúszott, így délután kettő helyett fél négykor kezdődött. A BBC arról tudósított, hogy a tüntetők megtámadták a görög pénzügyminisztérium irodáit.
Vágólapra másolva!

A Guardian című brit napilap beszámolója szerint a görög parlament elfogadta a kormány 24,8 milliárd eurós takarékossági intézkedéscsomagját és 2015-ig szóló, 50 milliárd eurós bevételre számító privatizációs programját. A BBC jelentése szerint a csomagot 155 igen, 138 nem szavazat és két tartózkodás mellett fogadta el a görög parlament. A kormányzó szocialisták közül egy képviselő elvetette a tervet, őt nyomban ki is zárták a frakcióból, így a Paszok pártnak már csupán 154 képviselője van a háromszáz fős törvényhozásban.

A voksolás egyébként az utcai tüntetések miatt csúszott, fokozva ezzel a feszültséget az európai pénzügyi és politikai világban. Jellemző, hogy amikor a Reuters beszámolt a csomag támogatását ígérő egyik ellenzéki képviselő nyilatkozatáról, emelkedni kezdtek az európai tőzsdemutatók, nőtt a nyersolaj világpiaci ára, és erősödött az euró a dollárhoz képest. (Az intézkedés részleteiről itt olvashat bővebben.)

Abban ugyanis mindenki egyetértett, hogy a délelőtt kezdődött, a több évet átfogó költségvetési megszorító intézkedésekről szóló vita döntő fontosságú volt abból a szempontból, hogy a csőd szélén álló Görögország megkapja-e a nemzetközi pénzügyi segítség következő részletét. Ennek pedig az egész eurózóna szempontjából különös jelentősége van.

Az EU vezetői üdvözölték a döntést

Az Európai Unió rövid állásfoglalásban közölte, hogy Görögország fontos lépést tett a csőd elkerüléséért. Ez a nemzeti felelősség szavazása volt - olvasható a közleményben. Angela Merkel német kancellár kijelentette, hogy a döntés egy fontos lépés Görögország jövőjét tekintve, de emellett jelentős az euró stabilitásának szempontjából is. Jean-Claude Juncker, az eurózóna pénzügyminisztereinek vezetője azt mondta, hogy ezzel a programmal Görögország megszilárdítja elkötelezettségét gazdasági és költségvetési helyzetének megváltoztatására.

Könnygáz, Molotov-koktél és több ezres tömeg a görög fővárosban

Athén utcáin reggel óta tüntetnek a csomag ellenzői, akik azt kiabálták a képviselőknek, hogy "ne hódoljatok be, az egyetlen út az ellenállás." A BBC tudósítója szerint tüntetők egy csoportja körülvette például a szavazásra érkező egyik képviselőnő autóját, de amikor kijelentette, hogy a csomag ellen fog voksolni, átengedték. A Reuters hírügynökség jelentése szerint később a rendőrök könnygázt vetettek be a tüntetés feloszlatására. A tüntetők több, a görög parlamenthez vezető utcát is eltorlaszoltak.

A Reuters információi szerint a tüntetők megtámadták a kormányzó Paszok egyik képviselőjét, Alekszandrosz Athanasziadiszt is. Egy húszfős csoport megdobálta üvegekkel és egy székkel is, a politikus öt rendőr kíséretében tudta csak elhagyni a parlamentet. Athanasziadisz korábban azt mondta, nem szavazza meg a megszorító csomagot, de később meggondolta magát, és igennel szavazott.

A megszorítások ellen tiltakozók délben a főváros Szintagma terén kövekkel, Molotov-koktélokkal dobálták meg a maszkos, gázálarcos, pajzsos rohamrendőröket. A transzparensek nyelével ütötték a rendőröket, amire azok gumibottal és könnygázzal válaszoltak. Többen megsérültek, számos tüntetőt őrizetbe vettek. A több ezresre becsült tömegben lévők még a szavazás előtt közölték: megpróbálják áttörni a parlament épülete körüli téren felállított kordonokat. A BBC azt írja, a tüntetők később a pénzügyminisztérium irodáit is megtámadták.

Este hat óra előtt nem sokkal a Telegraph című brit napilap helyszíni tudósítója azt jelentette, hogy füst gomolyog pénzügyminisztérium épületéből, mert a tüntetők valószínűleg felgyújtották. A tüzet már eloltották, de még mindig nagy a füst.

A reggeli órákban négyszáz tüntető csapott össze a rendőrökkel nem messze a parlamenttől is. Ők is a törvényhozás előtti térre akartak eljutni, de a rendőrök könnygázzal feloszlatták a csoportot. Kórházi illetékesek szerint ekkor tíz ember könnyebben megsérült.

Forrás: AFP/Aris Messinis
Forrás: AFP/Aris Messinis

Kattintson további képekért!


"A kormány tavaly úgy döntött, hogy tönkreteszi a közigazgatást és az egyetemeket. Választásokat követelünk, különben egy hónapig az utcán maradunk" - mondta az egyik tüntető, egy negyedéves egyetemi hallgató.

A Guardian a Skai görög hírportálra hivatkozva azt írja, hogy 26 tüntetőt vettek őrizetbe hármat pedig letartóztattak. A Vöröskereszt szerint legalább ötszáz embert kellett ellátni valamilyen sérüléssel a Szintagma térhez közeli metróállomásnál, harmincan pedig kórházba kerültek.

Csalódott turisták Athén repterén

Az Independent brit napilap internetes oldalán arról számolt be, hogy már a keddi összecsapásokban is harminchét rendőr és kilenc tüntető sérült meg. A tiltakozók barikádokat emeltek, betörték egy McDonald's és más kávézók ablakait. A környékbeli elit szállodák személyzete egészségügyi maszkokat osztott a turistáknak, akik a tüntetés törmelékein át cipelték be a bőröndjeiket.

Athén nemzetközi repülőterén szerdán több járatot is töröltek vagy később indítanak a második napja tartó sztrájk miatt. A repülőtéren rekedt utasok nem szimpatizálnak a tüntetőkkel, többen azt mondták a BBC-nek, hogy nincs értelme a sztrájknak, mert a megszorításokat úgyis végre kell hajtani a csőd elkerülése érdekében. "Csalódottak vagyunk a sztrájk miatt, megint csak a turisták járnak rosszul miatta" - mondta az egyik utas a BBC-nek.