Megvan az eredménye annak, hogy II. Erzsébet királynő is csatlakozott az állami költségcsökkentési politikához. A takarékosságnak köszönhetően 5,3 százalékkal kevesebbe került a brit adófizetőknek a monarchia fenntartása.

A brit adófizetők tavaly 32,1 millió fontot költöttek a monarchia egészének fenntartására, 5,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A takarékosabb uralkodás annak köszönhető, hogy II. Erzsébet királynő is csatlakozott az állami költségcsökkentési politikához.

A március végéig terjedő pénzügyi évben az uralkodói megtakarítások fő része a királyi rezidenciák fenntartási költségeinek lefaragásából eredt: 15,4 millió fontról 11,9 millióra sikerült mérsékelni ezeket a kiadásokat. A takarékosság miatt csak a sürgős javításokra szorítkoznak, a Buckingham-palota, valamint a windsori kastély állami szobáinak felújítását elvetették. Figyelmeztettek ugyanakkor, hogy a kiadásokat már nem tudják tovább faragni. A monarchia könyveléséből kiderül, hogy az elmúlt öt évben reálértéken 19 százalékkal csökkentek a királynő kiadásai.

Korábban közzétett adatok szerint Károly herceg magánköltségvetésének kiadási oldala ugyanakkor ötven százalékkal nőtt, és 2,5 millió fontot tett ki, részben azért, mert fia, Vilmos herceg esküvője miatt nagyobb személyzetet foglalkoztatott. Károly a múlt héten nyilvánosságra hozott könyvelése azt mutatja, hogy a walesi herceg 55 hektáros cornwalli birtokának bevételei négy százalékkal nőttek tavaly. A 62 éves trónörökös bevételeinek zöme a hercegi ingatlanokból és befektetésekből származik.

A brit királyi család támogatása 2015-ig kilenc százalékkal csökken.