Beengedik a szárazsággal küzdő Szomáliába a segélyszervezeteket az iszlamisták

Vágólapra másolva!
A rendkívüli szárazság miatt két év után újra engedik dolgozni a nemzetközi segélyszervezetek munkatársait Szomália iszlamista lázadók által ellenőrzött részén. Afrika keleti részén 10 millió embert fenyeget vízhiány.
Vágólapra másolva!

A Szomália déli és középső részét ellenőrző iszlamisták beengedik a nemzetközi segélyszervezeteket a szárazság sújtotta országba - írja a BBC. Al-Shabab még 2009-ben zárta ki a szervezeteket, azzal vádolva őket, hogy muszlimellenesek. Most azzal a feltétellel dolgozhatnak, hogy nincsen semmilyen hátsó szándékuk.

Sheik Ali Mohamud Rage, az Al-Shabab szóvivője egy sajtótájékoztatón azt mondta, biztosítják a segélyszervezetek munkatársainak biztonságát, ha csak a szenvedőknek kívánnak segíteni.

A segítségre azért van szükség, mert Afrika keleti részét 60 éve nem látott szárazság sújtja. A területen több mint 10 millió ember szenved a vízhiány miatt, Szomáliában pedig csak súlyosbítja a helyzetet az évek óta tartó polgárháború.