Közel kétszázan meghaltak, amikor elsüllyedt egy hajó a Vörös-tengeren

Vágólapra másolva!
Százkilencvenhét illegális bevándorló meghalt, amikor elsüllyedt az őket szállító, Szudánból Szaúd-Arábiába tartó hajó a Vörös-tengeren. Mindössze hárman élték túl a katasztrófát.
Vágólapra másolva!

Közel kétszáz illegális bevándorló vesztette életét kedden a Vörös-tengeren, mert elsüllyedt Szudánból Szaúd-Arábiába tartó hajójuk. A katasztrófát mindössze három utas élte túl, a kutatási és mentési munkálatok azonban még folyamatban vannak.

A BBC brit közszolgálati médium internetes oldalán azt írja, hogy összesen 197-en haltak meg, miután a hajón tűz ütött ki, ami után a jármű elsüllyedt.

Az utasok a környező országokból származtak, és illegálisan próbáltak meg eljutni Szaúd-Arábiába.

A szudáni hatóságok közlése szerint a kubai zászló alatt közlekedő hajó Tokar kikötőjéből futott ki. Négy jemenit őrizetbe vettek, mert a gyanú szerint ők a szerencsétlenül járt hajó tulajdonosai. Egy másik hajót, amelyen 247 illegális bevándorló - főleg szomáliaiak, eritreaiak és csádiak - tartózkodott, sikerült feltartóztatniuk a szudáni hatóságoknak.