Bírálták a philadelphiai sétahajózás szabályait az elhunyt magyar diákok szülei

Vágólapra másolva!
A még forgalomban lévő kacsahajókat bírálták az amerikai sétahajó-balesetben elhunyt magyar diákok szülei a tragikus baleset egyéves évfordulóján egy philadelphiai lapban. Az amerikai városban kegyeleti okokból nem jártak a sétahajók csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Kegyeleti okokból egy napra leálltak a philadelphiai "kacsahajók" a két magyar diák halálát okozó tavalyi vízi baleset július 7-i évfordulóján - írja egy Philadelphia híreivel foglalkozó amerikai hírportál.

A 16 éves diáklány és a 20 éves fiú szülei a tragikus haláleset évfordulóján egy másik helyi lapban megfogalmazott nyílt levélben fejezték ki elkeseredésüket amiatt, hogy a tragédia ellenére továbbra is járhatnak sétahajók a Delaware folyón.

A szülők levelükben emlékeztettek arra, hogy Magyarországon tilos a mobiltelefon használata vezetése közben, éppen ezért érthetetlen számukra, hogy az Egyesült Államokban nem létezik ilyen tiltás. "Hogy lehetséges az, hogy az Egyesült Államokban nemcsak mobiltelefont, de még laptopot is használhat személyes okokból az, aki feladata szerint egy sétahajót vagy egy tolóhajót kéne, hogy vezessen?" - kérdezték a levélben.

Egy mosonmagyaróvári diákcsoport 2010. július 7-én egy turistahajón utazott a philadelphiai Delaware folyón, meghibásodott járművük pedig egy 80 méter hosszú hajóval ütközött, az esetnél 35-en megsérültek, ketten pedig életüket vesztették.

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság júniusban közzétett jelentése szerint a turistahajó balesetéért elsősorban az azt uszállyal legázoló tolóhajó kormányosa tehető felelőssé, aki szolgálat közben mobiltelefonált és internetezett. Megállapították azt is, hogy a tragikus balesetet megelőző percekben a mozgásképtelenné vált turistahajó fedélzeti matróza is sms-ezett.

Mobiltelefonált, ezért nem hallotta a figyelmeztetést

A hatóság vizsgálata megállapította, hogy az uszályt mozgató tolóhajót irányító Matt Devlin nem a felső, hanem az alsó kormányosi állásban tartózkodott, így az útjába került és segítséget kérő sétahajót nem is láthatta. Devlin a műszakja folyamán 21 mobiltelefon-hívást intézett, és a vállalati laptopon több mint két órán át internetezett.

A balesetet megelőző 12 percből 10-et töltött telefonálással. Akkor is a készüléken beszélt, amikor a kacsahajó kapitánya rádión megpróbálta figyelmeztetni. A balesetet követően a kormányos azzal magyarázkodott, hogy 6 éves fiának váratlanul megromlott az egészségi állapota.

Peter Ronai, az áldozatok hozzátartozóit képviselő New York-i ügyvéd az MTI-nek elmondta, hogy mivel nem sikerült peren kívül megállapodni a tolóhajó tulajdonosa, a K-Sea Transportation képviselőivel az áldozatok hozzátartozóinak fizetendő kártérítésről, az illetékes philadelphiai szövetségi bíró a benyújtott kereset alapján, előre láthatóan szeptemberben dönti majd el, hogy milyen formában folyjon az eljárás.

Ha a bíró - a K-Sea álláspontjával egyetértésben - megállapítja, hogy az esetre vonatkoztatható lehet a hajózási felelősségkorlátozási törvény, akkor a felpereseket fájdalomdíjként legfeljebb a tolóhajó árának megfelelő 1,6 millió dollár ítélhető oda. Amennyiben viszont úgy dönt, hogy a törvény nem releváns, polgári peres eljárásban a családok ennél nagyobb összegű kártérítést kaphatnak.