Ausztria kiadja Ivo Sanadert Horvátországnak

Vágólapra másolva!
Aláírta hétfőn Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök kiadatási parancsát az osztrák igazságügy-miniszter. A hazájában korrupcióval vádolt volt kormányfő korábban tiltakozott az ellen, hogy Horvátországban bíróság elé állítsák, majd váratlanul kérvényezte saját kiadatását.
Vágólapra másolva!

Elhárult a jogi akadály az elől, hogy Ausztria kiadja Ivo Sanader volt horvát kormányfőt a zágrábi hatóságoknak, mert az osztrák igazságügy-miniszter hétfőn aláírta a kiadatási parancsot. A volt miniszterelnököt hazájában korrupcióval vádolják, a politikus pedig korábban kérelemmel fordult az osztrák hatóságokhoz, hogy ne adják ki Horvátországnak. Június végén azonban visszavonta beadványát, és kérvényezte gyorsított kiadatási eljárását.

Sanader 2003-tól 2009 közepéig volt kormányfő, tavaly decemberben Salzburg közelében vette őrizetbe az osztrák rendőrség egy Horvátországban kiadott nemzetközi elfogatóparancs miatt. A horvát hatóságok sikkasztással gyanúsítják, Sanader viszont tagadja az ellene felhozott vádakat.

Ausztriában szintén vizsgálat folyik ellene. Az ügyészség részéről felvetődött a gyanú, hogy Sanader még 1995-ben, külügyminiszter-helyettesként félmillió eurónyi jutalékot kaphatott törvényellenesen azért, hogy közvetítésével Horvátország tízmillió eurónyi hitelt vett fel a Hypo Banktól.