Fosztogató felkelők sértik meg az emberi jogokat Líbiában egy jogvédő szerint

2011.07.13. 6:39

A Human Rights Watch jogvédő szervezet legfrissebb jelentésében túlkapásokkal vádolja a líbiai felkelőket. Szemtanúk beszámolói szerint a lázadók gyújtogatnak és fosztogatnak Líbia-szerte, ezért a jogvédő szervezet felszólította a lázadók vezetőit a túlkapások elfojtására.

Gyújtogatásokért, fosztogatásokért és a polgári lakosság sérelmére elkövetett túlkapásokért tette felelőssé a líbiai lázadókat szerdán megfogalmazott vádjaiban a Human Rights Watch (HRW) nevű, New York-i székhelyű emberjogi szervezet.

A jogvédő szervezet szerdán kiadott közleményében állításait szemtanúk vallomására, illetve a visszaéléseket elkövetők parancsnokaival folytatott beszélgetésekre alapozza.

Az emberjogi szervezet arra figyelmeztette a felkelőket, hogy meg kell védeniük a polgári lakosságot és a kórházakat, és egyben a visszaélések beszüntetésére, a felelősök megbüntetésére szólította fel a lázadók vezetőit.

A HRW honlapján is elérhető jelentéshez - amelyet Joe Stork, a HRW közel-keleti és észak-afrikai igazgatóhelyettese írt - olyan fotókat is mellékeltek, amelyek a lázadók által elfoglalt négy nyugat-líbiai városban készültek.