Ismét bombázta a NATO a líbiai fővárost, Kadhafi nem mond le

Vágólapra másolva!
Vasárnap hajnalban ismét bombázta a NATO a líbiai fővárost. Moammer el-Kadhafi líbiai vezető előzőleg videoüzenetben jelentette be ismét, hogy nem mond le és országa sem adja meg magát a felkelőknek.
Vágólapra másolva!

Tizenhárom robbanást számoltak össze katonai tudosítók vasárnapra virradó éjszaka Tripoliban, miután a NATO éjfél után újra bombázni kezdte a líbiai fővárost.

A líbiai állami tévé szerint a robbanások Aín-Zara és Tadzsúra keleti peremkerületekben voltak. A tévé katonai forrásokra hivatkozva áldozatokról is beszámolt, de azt nem közölte, hogy pontosan hányan haltak meg.

Szombaton előzőleg a felkelők egyik egysége rövid időre behatolt Bregába, majd négy kilométerre visszavonult, hogy támadást készítsen elő a Kadhafihoz hű erők kezén lévő stratégiai fontosságú város ellen. Az akcióban tíz felkelő meghalt, 172 pedig megsebesült - közölték szombat este a lázadók.

Moammer el-Kadhafi líbiai vezető szombat este közzétett videoüzenetében közben ismét kijelentette, hogy országa nem adja meg magát sem a felkelőknek, sem a NATO-nak. Závíja városban hangfelvételről lejátszott üzenetébenKadhafi visszautasította a nemzetközi közösség felszólítását, hogy távozzon a hatalomból.

A Tripolitól 50 kilométerre nyugatra lévő városban több ezer híve demonstrált mellette és hallgatta hangosbeszélőkből a beszédet.

"Azt követelik tőlem, hogy távozzak. Nevetséges. Nem hagyom el őseim földjét, sem a népet, amely feláldozta magát értem. Én is kész vagyok feláldozni magamat népemért, és nem hagyom el a földet, amelyet az olasz és a brit gyarmatosítók ellen harcoló őseim vére áztatott. Miután gyermekeinkből mártír lett, már nem hátrálhatunk meg, nem adhatjuk meg magunkat, és nem adhatunk fel egy négyzetcentiméternyi területet sem" - jelentette ki Kadhafi.

Ez már a harmadik este volt sorban egymás után, amelyen Kadhafi egy újabb beszédjét közvetítették valamely városban, amely a kormányerők kezén van.

A líbiai nemzetközi összekötő csoport tagországai pénteken ismét követelték Kadhafitól, hogy távozzon a hatalomból, és a felkelők szervezetét elismerték az ország teljes jogú képviselőjének.