A kanadai hatóságok kétéves nyomozati munka után kezdték meg a csalással megszerzett állampolgárság visszavonását. Az intézkedés legkevesebb 1800 bevándorlót érint. Az ottawai magyar nagykövetség egyelőre nem tud arról, hogy magyarok vannak-e köztük.

A kanadai kormány legkevesebb 1800 olyan bevándorlót foszt meg az állampolgárságtól, aki csalással szerezte meg státusát. Jason Kenney kanadai bevándorlásügyi miniszter kijelentette, hogy a retorzió többségében olyan személyeket érint, akik hamisított okmányokkal bizonyították: megfelelnek annak a honosítási követelménynek, hogy az állampolgárrá válásuk előtti négy évből hármat Kanadában töltöttek el. Az ottawai magyar nagykövetségnek egyelőre nincs tudomása arról, hogy az intézkedés magyarokat is érintene.

A kanadai hatóságok ritkán fosztanak meg bevándorlókat az állampolgárságtól, tavalyi adatok szerint 1977 óta ez összesen 66 esetben fordult elő. A tervezett intézkedésről értesített személyek a bíróságon támadhatják meg a büntetőintézkedést. Az eddigi tapasztalatok szerint az eljárás igen sokáig elhúzódhat.

Jason Kenney szerint a kanadai bevándorlási törvények kijátszása nemzetközi szintű iparággá nőtte ki magát. A miniszter úgy vélekedett, hogy az érintettek többsége nem fordul majd bírósághoz, mert általában nem is él életvitelszerűen Kanadában, és mert az ellene felhozott bizonyítékok megalapozottak. Kenney hangsúlyozta, hogy azok, akit az állampolgárságot hamisítóügynökségek segítségével szerzik meg, általában nem is akarnak Kanadában letelepedni, csak ki akarják használni a státusszal járó ingyenes orvosi ellátás, a támogatott felsőoktatás és a kanadai útlevél nyújtotta előnyöket.

A kanadai hatóságok kétéves nyomozati munka után jutottak el odáig, hogy megkezdhessék a csalással megszerzett állampolgárság visszavonását. Az érintetteket ezekben a napokban értesítik az intézkedésről.

A 34 milliós Kanada tavaly 280 ezer bevándorlót fogadott be, amire több mint fél évszázada nem volt példa. Az ország az elmúlt évtizedben évente átlagosan negyedmillió embernek adott állandó lakhatási engedélyt. Mivel a kanadai is elöregedő társadalom, több politikai csoportosulás is követelte a bevándorlás szabályainak megkönnyítését.

A lakosság azonban, amely általánosságban támogatja a bevándorlás fenntartását, nem lelkesedik azért, hogy növeljék a mértékét. Az Angus Reid Közvélemény-kutató Intézet egy 1700 fős mintán elvégzett felmérése szerint a kanadai felnőttek 46 százaléka vélekedik úgy, hogy a bevándorlás negatív hatással van az országra, és csak 34 százalék vélte úgy, hogy kedvező a hatása.