Újabb brit lapcsoport keveredett lehallgatási gyanúba

Vágólapra másolva!
Újabb brit lapcsoport keveredett mobiltelefon-lehallgatás gyanújába: a BBC szombati értesülése szerint az elmúlt években a Sunday Mirror is rendszeresen folyamodott ehhez az információszerzési módszerhez.
Vágólapra másolva!

A BBC brit közszolgálati televízió Newsnight című napi politikai-közéleti magazinműsorának egy név nélkül nyilatkozó újságíró elmondta: korábban a Sunday Mirror vasárnapi tömeglapnál dolgozott, és tanúja volt annak, hogy a szerkesztőség rutinszerűen törte fel és hallgatta le hírességek mobiltelefonjainak üzenetrögzítőit. A forrás szerint a lehallgatottak között volt mások mellett Rio Ferdinand labdarúgó és Liz Hurley színésznő.

A műsornak nyilatkozó újságíró elmondta: látta, amint a telefonfeltörésekre szakosodott egyik kollégája éppen Liz Hurley mobiltelefonos üzenetrögzítőjébe hallgat bele a szerkesztőségi teremben, és közben jegyzetel. A forrás szerint a telefonfeltörésekre a lapnak külön kijelölt riporterei voltak, akik gyakorlatilag napi rendszerességgel éltek ezzel a módszerrel.

A legtöbbször alkalmazott technika az volt, hogy a - sokszor magándetektívek közreműködésével - megszerzett mobiltelefon-számokat egyszerre ketten hívták a szerkesztőségből, így egyiküknél a szám foglaltat jelzett, és a hívót automatikusan a telefon elektronikus üzenetrögzítőjére irányította át. Innen az ugyancsak megszerzett személyes kódokkal le tudták hallgatni a korábban rögzített üzeneteket.

A Sunday Mirror a Daily Mirror vasárnapi testvérlapja. A lapcsoport kiadója, a Trinity Mirror rövid közleményben reagált a BBC-műsorban elhangzottakra, leszögezve: a Mirror-lapok újságírói mindig a törvényesség határain belül tevékenykednek.

Három hete az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóetikai botránya robbant ki, amikor rivális lapok feltárták, hogy a News of the World - Rupert Murdoch ausztrál-amerikai sajtómágnás médiabirodalmának legnagyobb vasárnapi tömeglapja - néhány éve feltörte és lehallgatta egy elrabolt és meggyilkolt kislány, a 13 éves Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, miközben a rendőrség még kereste az akkor már halott Millyt. Amikor az elektronikus rögzítő betelt, a lap munkatársai törölték a már lehallgatott üzeneteket, abban a reményben, hogy a beérkező új üzenetekből sztorivá gyúrható információkat szerezhetnek. Ez megzavarta a nyomozást is, mivel a rendőrség - a szülőkkel együtt - arra a következtetésre jutott, hogy a kislány még él, és ő törli üzeneteit.

A Murdoch-csoport a News of the World botrányának kirobbanása után felszámolta a 168 éve alapított lapot, amely 2,5 milliós átlagos példányszámával és csaknem nyolcmilliós olvasótáborával a világ legnagyobb angol nyelvű vasárnapi tömeglapja volt. Így 1843 - az újság alapításának esztendeje - óta az olvasók múlt vasárnap maradtak először News of the World nélkül.

A botrány elérte David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnököt is, aki ez év elejéig a News of the World egyik volt főszerkesztőjét, Andy Coulsont alkalmazta személyes sajtófőnökeként. Coulsont a mostani lehallgatási ügyben folyó rendőrségi vizsgálat során a minap őrizetbe vették. A súlyos etikai botrányban érintett Coulson alkalmazása miatt sokan kérdőjelesnek tartják Cameron politikai jövőjét is.