Lemond mandátumáról a szexbotrányba keveredett amerikai képviselő

2011.07.26. 19:52

David Wu demokrata képviselőt azzal vádolja egy 18 éves nő, hogy az akarata ellenére szexuális kapcsolatot létesített vele. A politikus ellen etikai vizsgálatot kezdeményeztek. Kedden bejelentette, hogy lemond a mandátumáról.

Bejelentette, hogy lemond a mandátumáról David Wu demokrata képviselő, akit azzal vádol egy 18 éves nő, hogy az akarata ellenére szexuális kapcsolatot létesített vele. Demokratapárti vezetők a vád nyomán etikai vizsgálatot kezdeményeztek az 56 éves, tajvani születésű politikus ellen. Wu elismerte, hogy közösült a nővel, de, mint mondta, az aktus a nő beleegyezésével történt.

Wu döntését azzal indokolta, hogy elsősorban a gyermekei érdekeit tartja szem előtt. A képviselő közleményében hangsúlyozta: az után távozik majd, hogy a kongresszusban sikerül egyezségre jutni a költségvetési plafon emeléséről. Az oregoni képviselő korábban úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja újrajelöltetni magát a jövő évben esedékes választásokra.

Az Oregonian című lap számolt be - névtelen forrásokra hivatkozva - az esetről, amely állítólag tavaly novemberben, a hálaadási ünnep környékén történt a kaliforniai Orange Countyban. A lap információi szerint a képviselőnek egy régi iskolai barátja lányával volt "agresszív szexuális érintkezése", bár az nem világos, hogy ez pontosan mit jelentett.

Egyelőre nincs információ arról, hogy a hatóságok vizsgálódnának az ügyben, és az Oregonian információi szerint a lány családja úgy ítéli meg, hogy nincs elegendő bizonyíték a kezükben ahhoz, hogy feljelentést tegyenek a képviselő ellen.

David Wu a tavalyi, félidős kongresszusi választások idején azzal keltett feltűnést, hogy kampányának finisében igen furcsán viselkedett. A képviselő stábjának hét tagja mondott fel, mert Wu többször dühöngött a megbeszéléseiken, és olyan fotókat küldött szét magáról e-mailben, amelyek tigrisjelmezben ábrázolják. Az incidensek után a képviselő pszichiáterhez fordult.

Az új botrány egy hónappal azután robbant ki, hogy lemondásra kényszerült Anthony Weiner demokrata képviselő, akit sokan esélyesnek tartottak New York polgármesteri posztjára. Weiner egyebek között magáról készített szeméremsértő fotókat küldözgetett az interneten ismeretlen nőknek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK