Nem volt veszélyes az oslói központi pályaudvaron talált gyanús csomag

Oslo, gyanús csomag, pályaudvar, terrorizmus, terrorveszély, norvégia,
Vágólapra másolva!
Kedden éjszaka a norvég rendőrség tűzszerészei felrobbantották az Anders Behring Breivik farmján talált robbanószereket. A norvég merénylő műtrágyát vásárolt nagy mennyiségben, az volt a fő alapanyaga az általa készített robbanóanyagnak. A rendőrség elkezdte közzétenni az áldozatok nevét. Szerda reggel egy gyanús csomag miatt evakuálták az oslói központi pályaudvar egy részét, de a rendőrség szerint a bőrönd nem volt veszélyes.
Vágólapra másolva!

Egy gyanús csomag miatt szerda reggel kiürítették az oslói központi vasúti pályaudvar egy részét. Olav Nordli, a norvég vasúttársaság szóvivője közölte, hogy a 19-es vágány mellett figyeltek fel a csomagra, amelynek nem volt tulajdonosa. A környékről evakuálták az embereket, vonatok és buszok sem közlekedhettek. A Reuters hírügynökség jelentése szerint a rendőrség megállapította, hogy a csomag nem volt veszélyes.

Egy norvég lövészklub mindeközben megerősítette, hogy Anders Behring Breivik a tagja volt, és ott edzett. Az Oslói Pisztolyklub az interneten közölte, hogy Breivik 2005-től 2007-ig, majd tavaly júniustól mostanáig járt a klubba, több edzőprogramban és versenyen is részt vett. A lövészklub közleménye szerint Breivik nem vétette észre magát politikailag, és nem tanúsított olyan magatartást, amely előrevetítette volna a tömeggyilkosságot. A férfit azonnali hatállyal kizárták a klubból.

A norvég rendőrség kedden éjszaka megsemmisítette azokat a robbanóanyagokat, amelyeket Anders Behring Breivik, az oslói merénylő készített el a bérelt farmján. Az Oslo központjában robbanó, és nyolc ember halálát okozó keverék fő alapanyaga a műtrágya volt, Breivik azt úgy tudta beszerezni gyanúkeltés nélkül, hogy mezőgazdásznak adta ki magát.

A Herald Sun a norvég Dagbladet című lapra hivatkozva azt írja, eközben a norvég rendőrség elkezdte nyilvánosságra hozni az áldozatok nevét, életkorát és lakóhelyét. Az első lista négy halott nevét tartalmazta: egy 23 éves nőét, aki az utöyai táborban halt meg, és három oslói - egy 33, egy 56 és egy 61 éves - nevét. Az áldozatok nevének nyilvánosságra hozatala újból sokkolhatja Norvégiát, hiszen feltehetően sokan most tudják meg, hogy barátaik, ismerőseik a pénteki áldozatok között voltak. A Dagbladet korábban - valószínűleg hozzátartozóktól származó információk alapján - már 16 áldozat nevét tette közzé.

A Guardian szerdán azt írta, a tömeggyilkos csupán másfél órával a támadás előtt egész Európában szétküldte 1500 oldalas naplóját. Összesen 1003 szervezet kapott tőle levelet, pénteken délután kettő óra után, a címzettek mintegy negyede angliai szervezet. A címzetteket - többnyire radikális jobboldali szervezeteket - "nyugat-európai hazafiaknak" nevezte, és azt írta: "Egy ajándékot küldök nektek... kérlek, hogy terjesszétek az ismerőseitek között". (Breiviktől a támadás előtt megkapta ezt az e-mailt a magyar Hatvannégy Vármegye Mozgalom is.)

Péntek délután előbb autóba rejtett, házilag készített robbanószerkezet lépett működésbe Oslóban, a kormány székházánál, majd innen nem messze, Utöya szigetén Breivik lőfegyverrel vérengzést rendezett a kormányzó Norvég Munkáspárt ifjúsági szervezetének nyári táborában. A két helyszínen összesen hetvenhatan vesztették életüket, négy embert eltűntként tartanak nyilván. A tömeggyilkosságról szóló összes cikkünket itt olvashatja el.